Felejtsd el a repülőteret! Egy egész várost kapnak a turisták, építési munkák pedig hamarosan meg is kezdődhetnek.
A thai kormány közel kilencmilliárd dollárból, azaz megközelítőleg 3225 milliárd forintnyi összegből alakítaná át a vietnami háború idején működő U-Tapao repülőteret. Az elképesztő komplexum és a hozzá kapcsolódó projekt
több mint tizenötezer munkahelyet teremtene az első öt évben és megerősítené Thaiföld légi közlekedési ágazatát.
A több mint ezer hektáros terület új közlekedési csomópontként szolgálna,
elsődleges feladata pedig az lenne, hogy több turistát vonzzon a trópusi szigetvilágba.
Az új nemzetközi terminált a Don Muang és Thaiföld fő repülőterével, a Suvarnabhumi-val is összekötné, ezenkívül egy szabadkereskedelmi övezetet, egy repülési képzési központot és egy repülőgép-karbantartó központot is magában foglal majd.
A fő utasterminál épületét a hagyományos thai halászháló ihlette, amelyet a közeli Rayong tartomány tengerparti városaiban használnak. A világos, szellős belső térben nagy tetőablakok és rengeteg zöldellő növényzet kap majd helyet. Természetesen számos étkezési lehetőség is felvonul majd a területen, amelyek a thai utcai piacok szellemiségét fogják megidézni. A Smart Eco Hub-ban vásárolni is lehet, a „kultúrfalu” pedig szórakozási lehetőségeket is kínál.
Ezzel a hatalmas átalakítással az U-Tapao Nemzetközi Repülőtér évi hatvan-hetvenöt millió utast tud majd fogadni.
(Forrás: RobbReport, fotók: One Works)
thaiföld | fejlesztés | repülőtér | reptérEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!