A Dolomitoktól az Északi-sarkvidékig nézte végig Európa térképét a The Guardian, hogy túrákra, gasztronómiai szempontból is különleges hegyi kunyhókba, vagy éppen Budapest egyik legjobb fürdőjébe csábítsa az utazókat ezen a télen.
Repülő helyett azt javasolja a The Guardian az olvasóinak, hogy vonattal keressék fel a magyar fővárost. Ehhez elsőként a londoni St. Pancras állomásról kell eljutniuk Brüsszelbe, hogy aztán legközelebb Kölnben álljanak meg egy gyors óvárosi vacsorára.
Onnan már csak Bécsig kell zakatolniuk kényelmes hálókocsis szerelvényekkel, hogy reggel kipihenve átszálljanak egy Magyarországra tartó járatra, így ebédjüket már Budapesten fogyaszthatják.
A magazin szerint három nap elegendő fővárosunk felfedezéséhez, és ahhoz, hogy elmerüljenek a termálfürdőkben, sétáljanak egyet a budai Várban vagy a zsidónegyedben, esetleg részt vegyenek a karácsonyi vásár forgatagában.
Mutatjuk, többek között milyen élménydús utakat javasolnak még.
Hótalpas kirándulás a Dolomitokban, Olaszországban
Az Exodus által szervezett hótalpas kirándulások során a Dolomitok legszebb tájai, változatos, havas erdei ösvényei fedezhetők fel, miközben a túrázók érintik a Braies-tavat, és elhaladhatnak a Tre Cime di Lavaredo sziklás csúcsai alatt is.
Izgalmas túra motoros szánon La Plagne-ban, Franciaországban
Az elektromos motoros szánnal való suhanás nemcsak izgalmas, de környezetbarát módja is az Alpok felfedezésének. A vezetett túrák La Plagne-ból indulnak, és kizárólag tizenhat éven felüliek vehetnek részt rajta.
Skandináv körút vonattal
A Polar Express új, epikus vasúti túrára hív Skandinávia legmenőbb városaiba és legizgalmasabb sarkvidéki birodalmaiba. A vonatút a festői Dovre és Rauma vasútvonalakon halad át, és keresztezi a sarkkört is. A túra során azonban ennél jóval többre nyílik lehetőség: a norvég hegyek felfedezésére, jávorszarvas-szafarira, kirándulásokra, a Lofoten-szigetek meglátogatására és a sarki fény felfedezésére.
Gasztrotúra sílécen, Olaszországban
A dél-tiroli borok kóstolására nyílik lehetőség az olaszországi Alta Badiában, ahol a borok szerelmesei síoktatók és borszakértő kíséretében látogathatják végig a kunyhókat, az italok mellé pedig négyfogásos vacsora is jár.
(Forrás: The Guardian, fotók: Getty Images, Unsplash)
téli utazás | the guardian | sí | összállítás | Európa | síelés
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!