Tovább csúszik a világ legjobban várt luxus tengerjáró hajójának debütálása

Bemutatják valaha a The Ritz-Carlton Yacht Collection első luxushajóját? Még az örök optimisták is elkezdtek kételkedni ebben.

A The Ritz-Carlton luxusszállodalánc hajózási ága a héten közölte, hogy ismét, immáron hatodik alkalommal halasztják el a várva várt első hajójuk, a 298 utast befogadó Evrima debütálását. Ahogy fogalmaztak, az újabb csúszás okai között

a világjárvány okozta folyamatos ellátási lánc- és munkaügyi kihívások szerepelnek, amelyek lelassították a hajó építését.

Douglas Prothero, a Ritz-Carlton Yacht Collection vezérigazgatója úgy fogalmazott: sok más gyártóhoz hasonlóan ők is megtapasztalták a Covid-járvány azon hatásait, amelyek a munkaerő és az ellátási lánc zavaraihoz kapcsolódnak, ezért újra kellett tervezniük az első útjuk időpontját.

Ugyanakkor továbbra is jelentős lépéseket tesznek afelé, hogy a nyár végén vendégeket üdvözölhessenek az Evrima fedélzetén.

Ahogyan arról a Roadster is beszámolt, az Evrima eredetileg 2020 februárjában indult volna el. A Hijos de J. Barreras-ban, a spanyolországi vigói hajógyárban már négy éve építik a luxushajót, aminek első útja már harminc hónapos késésben van.

A világjárvány mellett azonban más problémák is meghúzódhatnak a háttérben. A hajógyárnak ugyanis nincs tapasztalata luxus tengerjáró hajók építésében, mielőtt 2017-ben elnyerte volna az Evrima megrendelését a halászhajók a kompok, a konténerhajók és egyéb speciális hajók voltak a szakterületeik.

Most azt tervezik, hogy a hajót elsőként augusztus 6-án engedik vízre, első útja pedig egy hét éjszakás körutazás lesz. A hajó a görögországi Pireuszból (Athén kikötője) indult, és Míkonoszra, Rodoszra, Amorgós és Spetses szigetekre, valamint a törökországi Bodrumba megy.

(Forrás: thepointsguy.com, fotók: ritzcarltonyachtcollection.com)

The Ritz-Carlton | evrima | The Ritz-Carlton Yacht Collection | hajó | luxushajó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom