Hihetetlen, mit alkotott megint a magyar dizájnermárka és a világ egyik leghíresebb zenekara

A modellt az együttes legutóbbi, sorban tizenhetedik albuma, a Power Up ihlette. A hazai dizájner szemüvegmárkának ez már a negyedik kollaborációja a legendás csapattal.

2018 volt az első év, amikor a hazai dizájner szemüvegmárka, a Tipton Eyeworks az AC/DC-vel közösen készített szemüvegkollekciót. A Back in Black szemüvegek olyannyira sikeres és ikonikus modellek lettek, hogy a mai napig kaphatók. Az első közös projektet még több követte, a Black Ice és a High Voltage albumok ihlette szemüvegek után most megérkezett a PWR UP.

A keretek szárán továbbra is ott díszeleg az együttes híres villám szimbóluma.

– "Az AC/DC kollekcióink mindig nagyon sikeresek. A bevett gyakorlat hasonló, mindig albumokhoz kötjük őket. Veszünk az adott albumból bakelitlemezeket a kiadótól, ebből készülnek a szemüvegek. A kérdés, mindig csak az, milyen stílus felé induljunk" – meséli Zack Tipton, a Tipton Eyeworks alapítója, hogy hogyan alkotják meg az AC/DC kereteket.

– "Az első kollekciónál, ez volt a Back in Black, klasszikusabb stílusú, egyszerűbb formájú modelleket készítettünk, amik mindenki által kedveltek lehetnek. Az AC/DC zenéjének alapját három akkord jelenti, így mi is a hármas számból indultunk ki. Három modellt alkottunk. A Black Ice és a High Voltage kollekciók esetében már olyan modelleket akartunk készíteni, amik bátrabbak, kihívóbbak, vadabbak és trendibbek. Két-két szemüvegkeret készült, és sokkal kevesebbet is készíttettünk belőlük" – magyarázza.

A PWR UP-nál visszatértünk a gyökerekhez, egy nagyon egyszerű, nagyon markáns keret lett az eredménye

– teszi hozzá.

Hogyan indult a hazai márka együttműködése a világ egyik legmenőbb zenekarával?

Az, hogy a Tipton Eyeworks és az AC/DC egymásra talált a véletlennek köszönhető. A Tipton a kétezres évek végén rukkolt elő a Pink Floyd-lemezekből készített, limitált szériás, ötvendarabos kollekciójával, méghozzá mindenféle előzetes egyeztetés nélkül. Fél évvel később az együttes egyik jogi képviselője, a Perryscope Productions kopogtatott Zack Tiptonnál, érdeklődve, hogy miért is szerepel a Pink Floyd neve egy olyan terméken, amelyről ők nem tudnak.

Ha egy komoly lemezkiadó jogi képviselői jelentkeznek az embernél, az adhat okot aggodalomra, a kollekciót azonban végül nem vonták vissza és brutális kártérítést sem követeltek. A Tipton bevételeinek egy bizonyos részét utalta át a zenekarnak.

Eltelt pár év a Perryscope Productions pedig ismét jelentkezett, de képviselőjük, Norman Perry ezúttal egy megbízással a kezében érkezett:

Ők képviselik az AC/DC-t is. Mi lenne, ha a Tipton készítene egy általuk inspirált napszemüveg-kollekciót?

– "Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy ez a legendás csapat minket választott és azóta is együtt dolgozunk" – mondja a márka alapítója.

– "Ők a világ egyik legnagyobb zenekara. Back in Black albumuk zenetörténelem második legmagasabb példányszámban eladott lemeze. Bármelyik nagy szemüveggyártó cégre eshetett volna a választásuk, mégis mellettünk döntöttek.  Ugyanakkor nagyon nagy elvárásokat is támasztottak felénk, kreativitást és a gyártást tekintve meg kellett ugranunk az ő szintjüket. Az együttműködéseink viszont újra és újra bizonyítják, hogy méltó partnerek vagyunk" – hangsúlyozza. "Azt hiszem, erre igazán büszkék lehetünk."

A Tipton Eyeworks megalkotta a keretet, ami éppolyan karakteres, mint a legfrissebb AC/DC album

A PWR UP a tizenhetedik album a legendás rockegyüttes karrierjében, a Tipton Eyeworks számára pedig nem volt kétség, hogy az AC/DC kollekciójuk legújabb szemüvegkeretének passzolnia kell az új album stílusához. Egyszerű, markáns, karakteres keret lett a végeredmény.

A Tipton Eyeworksv AC/DC kollekciójának darabjai hivatalosan a zenekar által engedélyezettek. A szemüvegek szárán krómozott elemként megjelenik a banda hivatalos szimbóluma, a villám. A szár belső részén gravírozva megtalálható a Vinylize x AC/DC logó, valamint a széria szám, ami bizonyítja a termék egyediségét. Minden kerethez garancia kártya tartozik, márkázott törlőkendővel és tokkal. A szett biológiailag lebomló dobozba van csomagolva.

A világszerte ötszáz optikában jelen lévő hazai designer szemüvegmárka szinte az összes darabot eladta már a keretből, azonban a Tipton Eyeworks budapesti showroomjában még felpróbálható és elérhető.

napszemüveg | zenekar | szemüveg | magyar dizájner | divat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom