Close
Egy lenyűgöző úszóház a Tiszán, ami divathullámot is indíthat

Egy lenyűgöző úszóház a Tiszán, ami divathullámot is indíthat

Függőlámpa nincs, és szükség volt némi kompromisszumra a szigetelésnél, ám a Geppetto által tervezett úszóház simán felveszi a versenyt egy lakással is. A házat Pallaghy Kata belsőépítész mutatta be a Roadsternek.

Nem csak egy lakás, de egy nyaraló tervezésénél is fontos pontosan megfogalmazni, mit várunk majd tőle. Van, aki nem támaszt komoly igényeket egy nyaralóval szemben, elfogadja a nomád körülményeket, míg a legtöbben ott is igénylik az alapvető kényelmet.

Ez a tiszai úszóház pedig egyesen a család második otthona, amikor csak lehetséges, ott töltik a hétvégéket, nyáron pedig hosszabb időre is levonulnak oda. Éppen ezért Pallaghy Kata, az eredeti házikót újjávarázsoló Geppetto belsőépítésze szem előtt tartotta a mindennapi igények kiszolgálását, ám az épület alapvetően eltérő használatáról sem feledkezett meg.

A 110 m²-es ház egy úszóházak telepítésére alkalmas kikötőben áll, ahol a közműcsatlakozások is adottak. „A kivitelezés végig a vízen zajlott – árulta el Pallaghy a Roadsternek, – és komoly odafigyelést igényelt, hogy a ponton terhelése folyamatosan változik, ahogy épül a ház, még a bútorozással is.

A vízszintmérőt viszont nem tudják alkalmazni; van egy kijelölt vízszint, ahhoz kell alkalmazkodni a kivitelezés végéig, majd amikor az egész ház kész, bútorozott, akkor ismét vízszintbe kell igazítani.”

A tervezéskor maximálisan kihasználták a Tisza jelenlétét: a közös tevékenységek, az étkezések helyszíne a víz felett is lehet, még a szabadban főzés lehetősége is adott. A szúnyogok elleni állandó védekezést az ajtószerkezetbe épített szúnyoghálókra, a kinti részen pedig lágy esésű függönyre bízták.

A belső tér idomul a családi hagyományhoz, azaz alkalmas a sűrűn érkező vendégek fogadására. Gondosan szeparálták a privát tereket – szülői és gyerekhálókat, hozzájuk tartozó fürdőket –, ugyanakkor minden szoba nyílik a körüljárható pontonra, így természetesen a vízre is. A hajó-feelingre ráerősítenek a kajütablakok is, ám azokat csak jelzésértékűen, egy-egy helyiségben alkalmazták a tervezők. A vendégeknek külön vécé jár, a nappali-konyha pedig bőven megállná a helyét egy lakásban is.

Ám ez azért mégsem lakás: az építmény nem szilárd alapokon áll, ami szerkezeti és gépészeti kötöttségeket jelentett, befolyásolta az anyaghasználatot, másrészt viszont olyan apróságokra is figyelni kellett, hogy ne legyen felfüggesztett lámpa,

mert bár a ház ki van kötve a parthoz, egy-egy nagyobb hullám megmozgatja.

Magyarországon különlegesnek számít egy ilyen építmény. „Nem tudom, a Dunán miért nincsenek, vagy miért van sokkal kevesebb – ismeri el a belsőépítész. – Én a Tiszán sokkal többel találkoztam.”

A kivitelezéskor, ahogy láttuk is, fokozottan figyelembe kellett venni a sajátos adottságokat, ami komoly kihívást jelentett a szakági kivitelezőknek. Pallaghy külön meg is köszönte az ügyfeleinek, hogy átadták az évek során felszedett személyes tapasztalataikat, tudásukat az úszóházakkal kapcsolatban. A tulajdonos ugyanis járatos a kivitelezésben, pontosan ismerte az előző ház paramétereit, így tudtak mihez viszonyítani.

Nyilván segített az is, hogy a család már évek óta használta az előző, kisebb méretű házat, ezért is tudták pontosan megfogalmazni az elvárásaikat, igényeiket, „kialakult szokásokkal használták a tereket, a környéket, mindemellett teljesen nyitottak voltak az eddigitől eltérő térkialakításra, anyaghasználatra, formavilágra”, ahogy a Geppetto honlapja fogalmaz.

Jóllehet, a házban van elektromos fűtés, így tavasztól őszig kényelmesen használható, azért egy keményebb téli napon nem érdemes ott éjszakázni.

A fent említett anyaghasználat ugyanis főként a szigetelésnél okozott kompromisszumot.

A könnyűszerkezetes faház külső szigetelése önmagában könnyen megoldható, hanem a víz felőli, és a padló alatti szigetelés már nem olyan erős, így összességében némi kompromisszumot jelent.

Mivel tökéletes összhangban zajlott a tervezés és kivitelezés, Pallaghy szerint ez volt az a munka, ami inkább örömforrást jelentett, mindvégig jó hangulatú egyeztetésekkel, hatékony megbeszélésekkel. Tartották az ütemtervet, nagyjából fél év tervezés, fél év kivitelezés után készült el a ház, amit a család azóta folyamatosan használ, belakott.

(A képeket Jaksa Bálint bocsátotta a rendelkezésünkre.)

A Roadsteren már bemutattuk a füredi Pazar Coffee Companyt, amelynek a belsőépítészete szintén a Geppettót dicséri:

A balatoni újhullám elsodor és stílust teremt – Teszteltük a füredi Pazar Coffee Companyt – Roadster

Egyre több a jó hely, kevés az eredeti. Pedig mi azokat szeretjük igazán, amelyekre úgy gondolunk, mint kötelező programra, ha egy adott részén járunk az országnak. Kicsit még el is képzeljük, ahogy a nagyihoz hasonlóan megsértődne, ha nem látogatnánk meg olykor-olykor.

Close