Ez a pofonegyszerű töltött sütőtök lesz az ősz legnagyobb sztárja

A sütőtököt többnyire önmagában megsütve, esetleg krémlevesként fogyasztjuk, holott ennél sokkal izgalmasabb alapanyag, például tökéletesen alkalmas arra, hogy változatos töltelékkel halmozzuk el. Egészen különleges, vegán főételt kapunk akkor, ha például shitake gombát használunk.

Hozzávalók:

  • 1 nagy sütőtök
  • 6 dkg shitake gomba, apróra vágva
  • 4 csészényi főtt rizs
  • 10 dkg margarin
  • 2 fej vöröshagyma apróra vágva
  • 2 zellerszár felkockázva
  • 1/2 csésze vörösbor
  • 3 evőkanál Worcestershire szósz
  • 2 teáskanál fokhagyma-granulátum
  • só, bors

Elkészítése:

  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a rizst megfőzzük és félretesszük.
  2. A szárított shitake gombákat egy órára forró vízbe áztatjuk, majd leszűrjük és felaprítjuk!
  3. A vöröshagymát üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a zellert, kissé összefőzzük, majd egy kis tálba átöntjük, és félretesszük.
  4. A serpenyőbe beledobjuk a vajat és a gombát, 3-5 percig sütjük, majd felöntjük a vörösborral és magas lángon két percig főzzük. Hozzákeverjük a rizst, a hagymás zellert, sózzuk, borsozzuk.
  5. A sütőtököt kettévágjuk, a magokat kiszedjük belőle egy kanál segítségével, majd a belsejét Worcestershire szósszal kenjük be. Végül belehalmozzuk a tölteléket.
  6. A sütőtököt tepsibe tesszük, aláöntünk egy kevés vizet. Addig sütjük, míg a sütőtök puha nem lesz.

A sütőtökből ősszel sosem elég! A sárga curry, más néven gaeng garee például tökéletes vegetariánus étel, amely a tejszíntől krémes, tápláló, hiszen zöldségekben gazdag, a hihetetlenül változatos fűszerezése miatt pedig elképesztően ízletes. Imádjuk, mert villámgyorsan elkészül, mégis különleges fogás a rohanó hétköznapokban.

(Fotók: Getty Images)

húsmentes | gluténmentes | recept | rizs | vegán | tejmentes

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom