Tombolán nyerhető meg ez az elbűvölő kis olasz házikó

Eladni egy vidéki ingatlant Olaszországban sem egyszerű feladat. Még akkor sem, ha egy igazán bájos környékről van szó. Némi találékonysággal azonban garantált a siker.

Egy brit férfi szerencsejátékkal árulja ingatlanját Abruzzo régióban, ami az olasz csizma közepén helyezkedik el, Rómától keletre. Egy szerencsés nyertes a játék végén egy háromemeletes villácskával lesz gazdagabb, amelynek értékét 70-80 millió forintra becsülik. Ezért nem kell mást tenni, mint megváltani a tombolát 50 font (18 ezer forint) ellenében.

Abbott, vagyis az eladó hatezer sorsjegyet kíván értékesíteni, ennek a felét már sikeresen el is adta. Elmondása szerint eleinte ő is a hagyományos módon próbált túladni az ingatlanon, ám hiába próbálkozott drága hirdetésekkel, valamiért nem járt sikerrel.

Végül úgy döntött, megrendezi ezt a tombolaversenyt, aminek a végén valaki egy elbűvölő olasz házikóval lesz gazdagabb.

A háromemeletes, három tágas hálószobával, két fürdővel és napsütötte kerttel rendelkező villácska Carapelle Calvisio községben található, Abruzzo nemzeti parkja mellett, egy csodálatos dombokkal körülölelt vidéken. Abbott külön honlapot is készített a játékhoz, ahol rengeteg további képet és információt találni az ingatlanról.

A rendhagyó tombolán a fődíj mellett kisorsolnak egy 10 ezer fontos összeget (3,6 millió forint), valamint öt darab élelmiszercsomagot megpakolva az olasz vidék legfinomabb ételeivel és boraival. A játékra szeptember végéig lehet jelentkezni – vagy amíg a hatezer sorsjegy el nem kel – a sorsolást pedig október végén tartják. Ha érdekelnek a részletek, erre tessék tovább.

Ez is érdekelhet:

Velence és Róma helyett inkább errefelé kalandozzunk Olaszországban!

Három olyan olaszországi úti célt ajánlunk, amiket nem feltétlenül az elsők között említenek az útikönyvek. 

(Képek: Getty Images)

játék | házikó | szerencsejáték | olaszország | tombola

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom