Close
Amikor az Opelben V8, a Citroënben Maserati-blokk volt – Tömeggyártók luxus­próbálkozásai

Amikor az Opelben V8, a Citroënben Maserati-blokk volt – Tömeggyártók luxus­próbálkozásai

A nagy, drága, elegáns kocsik különleges mágnesek: nemcsak az emberek jó részét vonzzák, hanem az autógyártókat is. Ahogyan azonban nincs mindenkinek szüksége és/vagy lehetősége venni egy ilyen autót, úgy a gyártók közül sem kell mindenkinek ilyen típus fejlesztésébe fognia. Ettől még időről időre előfordul, hogy tömeggyártók is igyekeznek belekóstolni a prémiumvilágba, legtöbbször sokkal kevesebb, mint valamivel több sikerrel.

Volkswagen Phaeton

A Volkswagen Passat Magyarországon annyira tisztelt és vágyott kocsi, mintha nem is egy lenne a középkategóriások sorából. Pedig az, és attól még, hogy a cég négyajtósai közül ez volt a legnagyobb, se prémiumautó nem volt, se luxuslimuzin. A Volkswagen-konszern akkori vezetője, Ferdinand Piëch azonban akart egyet. A technika ott volt házon belül – mivel azonban az Audinak nem tett volna jót egy simán átemblémázott A8-as, iszonyatos pénzekért készítettek egy önálló modellt.

Szolgáltatásaiban hozta a luxusautók szintjét, V10-es dízelt és V12-es benzinest is kapott, egyvalamit azonban extraként sem kínált: presztízst, ami nélkül ebben a kategóriában nehéz érvényesülni. Nem is sikerült, a Volkswagen minden darabon rengeteget bukott, több frissítés után, 2016-ban szűnt meg utód nélkül, de a Golf-tulajdonosok lelkének biztosan jót tett a Phaeton létezése.

Citroën SM

Némileg kilóg a listából a Citroën, amelynek olyannyira volt köze a luxusjárművekhez, hogy az 1955-ös DS-szel például leiskolázott mindenkit. A cégnek ráadásul nemcsak tapasztalata, hanem stílusa is volt, ezért már elméletileg is kecsegtető az SM, amelynek második betűje a Maseratira utal. Akkoriban ugyanis a Citroëné volt az olasz sportkocsigyártó, szinte adta magát, hogy egy hidropneumatikus felfüggesztésű francia karosszériába Maserati motort építve szülessen meg egy luxusöszvér.

Az 1970-ben bemutatott SM kívül-belül hozta az extravagáns minőséget az elvárható különlegességekkel, mint a kanyarba világító fényszóró, a plexi mögé helyezett első rendszámtábla, és az egyküllős kormány, amellyel pontosan és élvezetesen lehetett irányítani a 2,7, illetve háromliteres Maserati-V6-ossal szerelt kupét, amely korának leggyorsabb elsőkerék-meghajtású kocsija volt. Az SM megkapta a megérdemelt figyelmet, jól fogyott, mivel azonban fő piacán, az Egyesült Államokban előírták, hogy a lökhárítóknak állandó távolságra kell lenniük a talajtól, Európában pedig az olajválság miatt szenvedett az anyacég, nem húzta 1975-nél tovább.

Renault Vel Satis

A Renault szinte folyamatosan próbálkozott maradandót alkotni a nagyautók között, de csak részsikereket aratott (ilyen volt például a Safrane biturbó). Tulajdonképpen jó gondolat volt, hogy ha az ötajtós limuzinokkal nem tudja felvenni a versenyt a konkurenciával, akkor más kategóriában próbálkozik.

A kétezres években mindenki egyterűt akart, a Renault pedig abban bízott, hogy van köztük egy akkora, luxusra váró réteg, amely miatt már érdemes autót fejleszteni nekik. A Vel Satis 2002 és 2009 között készült, olyan, akkoriban különlegességnek számító megoldásokkal, mint a gázadásra kioldó, automata rögzítőfék, a motoros csomagtérajtó, a hangvezérelhető navigáció és a keréknyomás-ellenőrzés. Külseje a kategóriában meghökkentő, beltere viszont jó hangulatú és szupertágas – ennek ellenére nem sikerült megreformálnia a luxusra vágyók szokásait.

Fiat 130

A Fiat alapvetően kisautó-gyártó, és a Topolinótól az 500-ason és a Pandán át az Unóig sok jó és népszerű kocsit adott a világnak. Ma már a luxuskategória közelébe sem merészkednek – de nem volt ez mindig így.  Az 1969-es genfi szalonon leleplezetett, 130-as típusszámú limuzin már megjelenésével is mutatta, a csúcskategóriába kell sorolni.

Hathengeres V-motort, négy tárcsaféket, állítható szervokormányt kapott, 1971-ben pedig egy eltérő stílusú, de hasonlóan lenyűgöző méretű kupékasznit. Más nagy, erős, ennek megfelelően szomjas autóhoz hasonlóan a 130-as családot is az olajválság söpörte el, a limuzin ’76-ig, a kupé ’77-ig húzta.

Opel Diplomat

A vérpezsdítő Opelekről szóló cikkünkbe már beválogattuk a KAD modellek legfényűzőbb darabját, a Diplomat kupéváltozatát. Akkoriban ugyanis az Opel még a luxusautó-vevőkre is célzott, a legigényesebbeknek (és legtehetősebbeknek) a közel ötméteres Diplomat limuzint és kétajtóst kínálták, méghozzá egy 5,4 literes V8-assal. Ma odavagyunk az amerikaiautós-formáért, az akkori vásárlók viszont messze nem voltak ilyen lelkesek.

Az 1964-től ’68-ig gyártott Diplomat A-t 1969-ben váltotta a második széria, a Diplomat B, amely a hetvenes években már halogénizzót, szélvédőbe integrált antennát is kapott, ám a W 116-os Mercedes-Benz S osztállyal nem vehette fel a versenyt, hiába volt az a cél. 1977-ben megszűnt a KAD sorozat – az utód a kisebb és európaibb Senator lett –, és az Opelnek azóta sem jutott eszébe luxuslimuzinnal és V8-assal próbálkozni.

Ez is érdekelhet:

Az autó, amely akkora forradalmat hozott, ami a saját gyártóját is elsöpörte

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom