Tunéziát súlyos aszály sújtja, a minisztérium ezért úgy döntött, a nyár folyamán vízkorlátozásokat vezet be, és éjszakára elzárja a csapokat, hogy megőrizze az ország szűkös tartalékait.
A lakosok azonban már most arról számolnak be, hogy a hatóságok több városban is, például Tunisz, Hammamet, Sousse, Monastir és Sfax területén előzetes figyelmeztetés nélkül elzárták a vizet éjszakára.
Ezek az intézkedések viszont egyben azzal is fenyegetnek, hogy tovább fokozzák a társadalmi feszültségeket egy olyan országban, ahol a lakosság már így is szenved a közszolgáltatások színvonala, a magas infláció és a gyenge gazdasági teljesítmény miatt.
Úgy tűnik azonban, hogy a krónikus esőhiány miatt a hatóságoknak lépni kellett. Mint a parlament egyik tagja elmondta, Hammamet városában a vízellátás gyakori megszakításának oka, hogy az országot vízhiány fenyegeti.
A tunéziai víztározók kapacitása tavaly szeptember és idén március között mintegy egymilliárd köbméterrel csökkent a csapadékhiány miatt.
Az ország északi részén található, több régió ivóvízellátásáért is felelő Sidi Salem víztározó 580 millió köbméteres maximális kapacitásának mindössze tizenhat százalékán áll.
Vízkorlátozások eközben Európában is fenyegetnek, nemrég például Olaszország fújt riadót az aszály miatt.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)
vízkorlátozás | vízhiány | aszály | tunézia
Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!