Szorongsz a turbulencia miatt? Ezt tedd a szakértők szerint

A turbulencia a levegő szokatlan, váratlan vagy kaotikus mozgása, amit a zivataroktól kezdve a légnyomásváltozáson át a hegyekig sok minden okozhat.

A jó hír az, hogy mindez sokkal ijesztőbbnek tűnhet, mint amennyire veszélyes valójában. Önmagában egy turbulencia miatt nem zuhan le a repülő, mert úgy tervezték, hogy bírja ezeket a légörvényeket, ahogyan az autók is elboldogulnak a göröngyös utakkal. A repülőgép szerkezeti elemei miatt tehát nem kell aggódniunk, a saját biztonságunkra azonban érdemes figyelni.

Ezért minden szakértő azt javasolja, hogy amennyit csak lehet, maradjunk ülve, ha megoldható, becsatolt biztonsági övvel, de legalábbis akkor semmiképp ne álljunk fel, amikor világít az erre figyelmeztető jelzés.

Segíthet, ha körültekintően választjuk ki az ülőhelyünket. A repülőgép hátsó részében például sokkal erőteljesebben lehet érezni a széllökéseket, az ideális helyek középtájon vannak.

A legtöbb pilóta a felszállás előtt tájékoztatja az utasokat az időjárásról, erre érdemes figyelni, hogy tudjuk, mire számíthatunk, és persze repülés közben is hallgassuk meg a személyzet bejelentéseit.

Megróbálhatunk meditatív állapotba kerülni, amikor nem arra koncentrálunk, ami a fejünkben történik, hanem arra, amit az érzékszerveink közvetítenek. Összpontosíthatunk például egy tárgyra, egy függönyre vagy egy exit-jelre. Majd érintsünk meg valamit, például a karfát, és figyeljük meg, hogy mi történik körülöttünk. Figyeljük meg, hogy milyen illatokat érzünk, és hogy milyen beszélgetések zajlanak, inkább a hangszínre és a dallamra, mint a szavakra koncentrálva.

A légzőgyakorlatoknak szintén nagy hasznát vehetjük. Először három másodpercig lassan lélegezzünk be az orrunkon keresztül, tartsuk vissza a levegőt ismét három számolásig, majd lélegezzünk ki három másodperc alatt a szánkon. Tartsunk három másodperc szünetet, mielőtt elölről kezdenénk.

A szomszédunkkal való csevegés szintén segíthet elterelni a figyelmet a turbulenciáról, és ezzel talán egy másik utas szorongását is enyhíthetjük a sajátunk mellett. Beszélgethetünk az úti célról vagy megkérdezhetjük, mit tervez az érkezés után, de mesélhetünk magunkról és a terveinkről is.

Egy pilóta elárulta, miket érdemes csinálni, ha félsz a repüléstől, ezt az öt másodperces biztonsági trükköt pdig minden utasnak tudnia kell, amikor felszáll a repülőre.

(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images, Unsplash)

repülés | jótanácsok | tippek | repülő | turbulencia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom