Kvadtaxi, gőzgombóc, hómobil, síkomornyik, szűzhó, fondü, sítúra, szauna, mézkaviár. Elsőre egymással nehezen összekapcsolható dolgok ezek, de január közepén, a síszezon csúcsán valamennyit kipróbáltuk, megéltük, megkóstoltuk Ausztriában, azon belül Karintiában.
Budapesti indulással két megállást beiktatva nagyjából hat óra kényelmes gázpedál-taposás végén már becsekkolhattunk nyugati szomszédunk legdélibb tartományába. Az ottani nem kevés opció közül a leghóbiztosabbnak mondott Turracher Höhére esett a választás; a síterep egy bájos tó köré épült, a befagyott tavon meg ideális esetben még speciális taxival is át lehet kelni, ami azért nem egy szokványos téli vakációindító program.
Jégfürdő, hidegben
A terepen 1400 méteren jelölték ki a start mezőt, a csúcson 2205 méter magasból bámulhatjuk a környező hegyek sziluettjeit, a szintkülönbség tehát 805 méter.
A sípályák majdnem 43 kilométer hosszan kanyarognak (ebből 14.5 kilométer kék, 25 kilométer piros, 3.2 kilométer pedig fekete jelzésű), összesen tizenöt liftet lehet használni.
Lehetőség van többek között sífutásra, hómobilozásra, éjszakai síelésre és –szánkózásra, adrenalin-löketet pedig a helyi freestyle-parkban adnak. A legmerészebbek kipróbálhatják a jégfürdőt is.
A Wim Hof-módszer a hidegtréning egy speciális fajtája, tibeti szerzetesektől átvett légzéstechnikákat kombinál szelíd, áramló mozgássorozatokkal. A Wim Hof-módszer célja egyszerű és lényegre tör: egészségesebbnek, kényelmesebbnek és hatékonyabbnak érezni magunkat. "Ha egyszer kipróbáltad, nem tudsz szabadulni tőle. Úgy érzed, mintha újjászületnél, és megszabadultál volna az összes mindennapi gondodtól. A célzott meditációs gyakorlat megemeli a testhőmérsékletedet, és egy jeges fürdő sem árthat többé. A Wim Hof-módszer tudományosan elismert” – csinálja hozzá a kedvet Kristina Madl, a Millstätter See-Bad Kleinkirchheim-Nockberge turisztikai régióból, aki maga is a hidegterápia rajongója. A Feldkirchen melletti Maltschach-tótól a Millstatti-tóig húzódó vonzó területen 2024 tavaszától több ilyen Wim Hof-üdülést is kínálnak.
Majd a komornyik!
Turracher Höhe úgy húsz kilométerre található Bad Kleinkirchheimtől, Nockberge régióban. Egy komoly beruházás eredményeként jó néhány újdonsággal szolgálja ki a vendégeket, nemrég például üzembe helyeztek ott egy hatüléses Wildkopfbahn felvonót, ami nemhogy előrevetíti, hanem prezentálja a jövőt. Hóra kivetített színek jelzik, hová kell beállni és hová nem szabad már átnyúlnia a lécnek, beülés után a lábtartó automatikusan leereszkedik, az üléseket fűtik.
Mindez csak zárójeles információnak tűnik a síterep legizgalmasabb szolgáltatásainak listáján, merthogy Turracher Höhén síkomornyik is alkalmazásban áll (ráadásul nem egy, hanem több). Most bizonyára beugrik a kép egy fekete-fehérbe öltözött, kimért, elegáns, udvarias, magázódó helyi Alf Stokes-ról, aki hirtelen mellénk pattan a felvonóban és szárított mandulát szolgál fel a cammogós utazás idejére, majd a liftről leszállva leseperi a havat a bakancsunkról, hogy aztán biztonságos utat kívánjon lefelé,
és bizony a valóság nem is nagyon áll messze ettől!
A különbség annyi, hogy barna köpenyben cirkál a pályán, szárított mandula helyett proseccót (!) kínálgat és előzékenyen megtörli zsebkendővel a szipogó síző orrát, ha úgy látja szükségét.
Ezt még fokozni is lehet, ugyanis néhány hotelben előre lefoglalhatók síkomornyikok, akik még jóval a hivatalos nyitás előtt felvisznek a hegyre napfelkeltét nézni, majd amíg az ébredező égbolt látványában gyönyörködünk, addig előkészítik a reggelit a hüttében, melegen tartják a felszerelést, aztán vezetésükkel elsőként vághatunk utat lefelé az üres pálya érintetlen fehérségében. Bevisznek a sífelvonók színfala mögé, vezetnek hótalpas szűzhavas túrát, de fejlámpás éjszakai kirándulásra is elvisznek.
És ha már szűzhó: egy tapasztalt síző vagy boardos aligha csap a homlokához az alábbi tippet olvasva, hogy egy sítúrának hétköznap(ok)ra időzítve ajánlott nekivágni. Jóval kevesebben rajzolnak olyankor s betűket a hóba, nem kell tolakodni a felvonóknál, a hüttében jut hely pihenni, és percek alatt szervírozzák a síterepek mennyei mannáját, a gőzgombócot.
Takkra minden így történt velünk Turracher Höhén: hatalmas élmény volt a tényleg kiválóan karbantartott pályákon szinte egyedül lesiklani.
Légiesen könnyed, egyes szakaszokon bakancsig érő hóban száguldhattunk lefelé, nagyjából ilyesmi lehet tejszínhabfelhőbe becsusszanni. Mámorító érzés, amikor az arcunkba csap a szél vagy a hideg hó, miközben a nap sugarai visszavetődnek a szikrázó fehér mezőn (már amikor az éppen süt).
Stílusos felfedezések
Turracher Höhén alkalomadtán kvadtaxin intézik a transzfereket, ami már önmagában is kúlság, holott „csak” egy kis átmeneti trip a hómobilra átszálláshoz (Ausztriában hivatalosan csupán itt működik ilyen szolgáltatás). Nálunk ez ugye egy meglehetősen ritkán szembejövő közlekedési eszköz, szóval, érdemes kipróbálni akár sofőrként (kizárólag érvényes jogosítvánnyal rendelkezők húzhatják a gázkart), akár utasként robogunk vele.
A hetven lóerős erőgép elsőre félelmetesnek tűnik, de abszolút biztonságos, csak be kell tartani az instrukciókat. Idillinek mondható naplementés indulással majd’ két órát repesztettünk a dombokon, hegyeken, dőltünk a kanyarokban, húzattuk az egyenesekben és szerencsére egy négylábú környékbeli lakossal sem találkoztunk út közben.
Mindent a csúcsért
Azt mondják, a sítúrázást azoknak ajánlják, akik nemcsak lesiklanának, hanem más kihívást keresnének és szó szerint szintet lépnének felfelé. A sítúrázásba avagy a túrasízésbe kezdő sízőként tehát nem feltétlenül érdemes belevágni és az is biztos, hogy megfelelő kondíció kell hozzá.
Nagyon leegyszerűsítve hegymászásról van szó – sítalpon.
Különleges bakancsot és lécet igényel; előbbin a kötést úgy állíthatjuk be, hogy szabadon mozog a sarkunk, míg utóbbira szőrmét, fókabőrt raknak fel a szakik a visszacsúszás megakadályozása érdekében. Az előkészületeket illetően a legfontosabb tanács az, hogy úgy kell felöltözni, hogy fázzunk, mert napos, tiszta idő esetén hiába mutat mínusz hét-nyolc fokot a hőmérő, már az első méterek után megbánhatjuk a magunkra vett cuccokat. Egy palack vizet mindenképp ajánlott még bepakolni a hátizsákba és persze indulás előtt alaposan bemelegíteni.
A sítúrázást a Turracher Höhe szomszédságában lévő Falkert síterepen próbálhattuk ki. Házigazdánk a kifejezetten családokra és sítúrázásra specializálódott, a természetközeli turizmus filozófiáját hirdető HeidiAlm Hotel volt, ez pedig azt jelentette, hogy a szállodában szinte csak gyerekes családok pihengettek két csúszás között és az egy négyzetméterre jutó kutyusok száma is nagyobb volt a megszokottnál.
Kaptunk egy rendkívül türelmes, figyelmes és szakavatott túravezetőt, akinek irányításával olykor nem kis nehézségek árán, megemelkedett pulzusszámmal és kifehéredett ajkakkal, de felküzdöttük magunkat a csúcsra.
Megállókkal együtt nagyjából három órán át tartott az 1700 méter magasságból induló Nockberge trail egyik szakasza, melynek során 2.7 kilométert mentünk fölfelé, közel ötszáz méteres szintkülönbséget legyűrve értünk fel majdnem 2200-ra. Akadtak holtpontok és meredek, jeges szakaszok, majd a végén sétálva tettük meg az utolsó etapot, de élveztük a csendet, haraptuk a tiszta levegőt, karnyújtásnyira éreztük a tél szépségeit megmutató természetet, miközben csak a mozdulatainkra figyeltünk.
Pihenésképp egy kis gourmetkodás
A hidegtől és az izgalomtól kipirosodott arcunkat esténként a Turracher Höhén található Schlosshotel Seewirtben simítottuk ki. A szállodában a személyzet nagyrésze magyar, úgyhogy a kommunikációval egy percig sem akadt gond. Mással sem: a klasszikus időket idéző hotelben kártya helyett kulcs nyitja az ajtókat, a lépcső minden lépésnél kiadja a jellegzetes hangját, az ágyak nagyok és kényelmesek, a szobák csendesek. A lazulásért a wellnessrészleg felel, az autentikus falatokért pedig a hotel saját gourmet étterme.
Étlapról kérhető például lélekmelegítő erőleves, újragondolt (borjú) tafelspitz és nutellás gombóc fahéjas fagyival, meg eperlekvárral – ha nem lett volna a sok síelős kaland, ezért a hármasért is megérte volna a hatórás buszozás. Akárcsak a degusztációs menüért, merthogy az étterem világát kóstolófalatokkal is megismerhetjük. A kiváló borokkal érkező hatfogásos vacsorát borjúfilé nyitotta rétegzett krumplival és kaviárral amolyan „Üdvözlet a konyhából” jeligére, majd selymes karfiolkrémleves következett. Uborkával és majonézzel lágyított tonhalfilé, és mediumra sütött marhasteak robbantotta be az estét, a két fogás között pedig mézkaviáros baracksorbet hűtötte le – utóbbi egészen különleges ízelválasztó csemege, simán működhet desszertként is. A tényleges finist egy csokilabda jelentette, friss gyümölcsökkel, fagyival, csokimousse-szal. Egyik este egyébként átruccantunk a néhány száz méterrel odébb lévő Almstube hüttébe fondüvacsorára. Különleges vacsoraprogram ez annak, aki még nem jért ilyenen. Egy méretes „üstöt” tesznek az asztalra, amiben serceg a forró olaj, abban kell a vendégnek megsütnie a húsokat. Kiválóan előkészített, prémium minőségű marha, pulyka, és csirkehúsokat nyársaltunk fel, majd tettük bele a forróságba, köretként sült krumplit, illetve többféle szószt kaptunk. Hústól függően néhány percet kell bent hagyni és már pár darabbal igencsak jól lehet lakni. Mint ahogyan élményekkel is Karintiában.
A cikk elkészítésében a Kärnten Werbung segített.
sítúra | étterem | karintia | hütte | szállás
Jön az a különleges fesztivál, amelyen minden ízében megélheted a Márton-napi hagyományokat
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!