Svájci kutatók szerint ez lenne a legolcsóbb és legjobb módszer a globális felmelegedés leküzdésére.
Számos különböző elképzelés látott már napvilágot azzal kapcsolatban, mit kellene tennünk a klímaváltozás egyre drasztikusabb következményei ellen. Egy új kutatás szerint az erdősítés lenne a legjobb megoldás, a fák jelenthetik tehát a túlélésünk zálogát.
Svájci tudósok kiszámolták, hogy kilencmillió négyzetkilométert kellene megtölteni fákkal, ami nagyjából megegyezik az Egyesült Államok területével.
A számításaik szerint hosszú távon az új fák 830 milliárd tonnányi üvegházhatású szén-dioxidot tudnának megkötni, ami megegyezik azzal a mennyiséggel, amit az elmúlt huszonöt évben termelt az emberiség.
Minderre óriási szükség volna, hiszen egyre több és több szén-dioxidot tartalmaz a föld légköre, az utóbbi hat évben drámai az emelkedés, így nem csoda, hogy a globális átlaghőmérséklet is csak emelkedik. A svájciak szerint messze az erdősítés jelentené a legjobb megoldást, amit azonban máris el kellene kezdeni, hiszen évekbe telik, amíg az új fák elérik teljesítőképességük csúcsát.
A becslések szerint legalább egybillió új fa elültetésére lenne szükség, de talán másfél billió fának is lenne helye a földön a jelenlegi hárombillió mellett.
És hogy mégis mely országok adhatnának nekik helyet? A tanulmány szerint leginkább Oroszország, ahol 151 millió hektárt lehetne megtölteni fákkal, de az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Brazíliában és Kínában is akadnak erdősítésre alkalmas területek.
Ez is érdekelhet:
(Képek: Getty Images)
erdő | fák | szén-dioxid | fa | erdősítés | globális felmelegedés
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!