Az új változat az omikronból fejlődött ki és már Nagy-Britanniában is terjed, ahol nem hivatalos adatok szerint naponta mintegy 65 ezer brit fertőződik meg.
Már öt brit halt meg az Arcturusban, az Indiában pusztító új Covid-törzsben – adta hírül a Daily Mailre hivatkozva az Index. Azt írják, az eddigi legfertőzőbbnek tartott változat szó szerint mészárlást okoz Indiában,
az esetek száma kilencvenszeresére nőtt a két hónappal ezelőtti megjelenése óta.
A legsúlyosabban érintett államokban már vissza is vezették az arcmaszk kötelező viselését, hogy megfékezzék a gyors terjedést.
Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének (UKHSA) vezetői százharmincöt esetben észlelték az omikronból kifejlődött új változatot, amely először február közepén jutott el Nagy-Britanniába. Csupán az ország északkeleti régiójában nem észlelték még.
Úgy tudni, az Arcturus eddig öt halálesetet okozott Nagy-Britanniában.
Vezető szakértők kitartanak amellett, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a törzs súlyosabb megbetegedést okozna, mint a többi, jelenleg is terjedő variáns. Napjainkban a koronavírus által okozott megbetegedés nagyon hasonlít az influenzához, nem úgy, mint a világjárvány kezdeti időszakában. Az UKHSA szerint azonban „nem világos”, hogy a variáns újabb hullámot indít-e el az Egyesült Királyságban, ahol az immunitás szintje jóval eltér az indiaiétól.
Indiában jelenleg naponta csaknem tízezer Covid-megbetegedést regisztrálnak. Ez a szám a február végi 160-hoz képest emelkedett ekkorára, a variáns terjedése akkor kezdett felgyorsulni. Az adatok szerint az országban az összes eset kétharmadát ez teszi ki.
A törzset először januárban azonosították, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március vége óta kíséri figyelemmel. Mostanra harmincnégy országban, köztük az Egyesült Államokban, Szingapúrban, Ausztráliában és Kanadában mutatták ki.
(Forrás: Index, fotók: Getty)
maszkviselés | covid | járványhullám | járvány | omikronIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Környezetvédők zártak le egy teljes autópályát: az aktivisták tüntetése az egész utat blokkolta Hollandiában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!