Környezetbarát útvonalakat fog javasolni ezentúl a Google Maps

A Google Maps ezentúl környezetbarát útvonalakat fog elsődlegesen felajánlani a felhasználóinak, így próbálnak hozzájárulni a klímaválság elleni harchoz.

Főként a közlekedési adatok és a kijelölt útvonalon található lejtők, illetve emelkedők alapján fogja kiszámítani, hogy melyik útvonalon várható kisebb karbonlábnyom.

Russel Dicker, a Google termékigazgatója szerint az útvonalak mintegy felénél lehet találni olyan környezetbarátabb alternatívákat is, amelyek esetében nincs vagy elhanyagolható az időveszteség. Az új funkciót az Egyesült Államokban tesztelik az idei év során, majd utána világszerte is bevezethetik. A Google egyébként jó ideje elkötelezett a környezetbarát innovációk mellett, többek között

szeretnék elérni az évtized végére a teljes karbonsemlegességet.

Természetesen a Google Maps azokat azokat a lehetőségeket is felajánlja majd, amelyek révén lényegesen gyorsabban elérhető a kijelölt célállomás – ilyenkor is feltünteti majd a várható károsanyag-kibocsátást, így a felhasználó dönthet majd az alternatívák között. Júniustól még egy újítás várható: a Google jelzi az autósoknak, ha olyan alacsony kibocsátási zónák keresztezhetik a kijelölt útvonalat, amelyeken korlátozzák a környezetszennyező járművek jelenlétét – Jakartától Amszterdamig egyre több ilyen régió található –, továbbá az autóval, kerékpárral és tömegközlekedéssel megtehető útvonalak ezentúl egymás mellett jelennek majd meg.

Ez is érdekelhet:

Epikus új túraútvonal köti össze a balti országok legcsodálatosabb erdeit

Sosem volt ennyire könnyű Észtország, Lettország és Litvánia között kirándulni.

(Forrás: BBC, Szeretlek Magyarország)

világ | nagy sztori | google maps | karbonsemlegesség | térkép

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom