Mozgalmas heteket követően újra látogatható a Louvre

Alaposan megbolydult az élet az elmúlt hetekben-hónapokban a Louvre-ban, most talán egy kis nyugalom költözik Párizs emblematikus helyére. 

Nemrég arról írtunk, hogy a világ leglátogatottabb múzeumának féltve őrzött kincsét átköltöztették, ami finoman fogalmazva sem nyerte el a látogatók tetszését. A Mona Lisa áthelyezése sok bosszúságot okozott a múzeumba érkezőknek, akiknek jelentős része kizárólag a pici festmény miatt kereste fel a főváros egyik ékességét. Aztán pedig a múzeum dolgozói megelégelték, hogy a több száz elcsigázott turista rajtuk tölti ki a dühét, ezért kivonultak az épületből.

A látogatók száma az elmúlt évtizedben húsz százalékkal emelkedett, a személyzet létszáma azonban csökkent.

Ennek tükrében nem csoda, hogy néha eluralkodik a káosz.

Legutóbb egy másfajta sztrájk miatt állt meg az élet, amikor visszafordították a turistákat, miután a nyugdíjreform ellen tiltakozó, sztrájkba lépett múzeumi dolgozók transzparenseikkel elállták a Louvre bejáratát.

Aki arra a napra váltott jegyet, természetesen visszatérítést kapott, ám ettől még rengeteg csalódott és dühös turista morgolódott az intézmény előtt. A hétvége óta viszont újra látogatható a patinás múzeum, ahol egyébként Leonardo da Vinci halálának ötszázadik évfordulójának alkalmából nyílt kiállítás.

Ez is érdekelhet:

Így néz ki Abu-Dzabi monumentális Louvre-ja egy magyar fotós szemével

Az első olyan múzeum, amely Franciaország határain kívül esik, és a párizsi Louvre nevét viseli.

(Fotók: Unsplash)

sztrájk | párizs | újranyit | múzeum | mona lisa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom