Októberben újranyit a turisták előtt a nyáron porig égett, gyönyörű egzotikus sziget

Nagyon várják a turistákat, ugyanis főleg rájuk épít a sziget gazdasága.

Hawaii-on már csak 66 embert keresnek az egy hónappal ezelőtti súlyos tűzvész nyomán, amelyben porig égett a Maui szigetén fekvő Lahaina történelmi kisváros, közölte az állam kormányzója.

Egy héttel korábban még 365 ember szerepelt az eltűntek listáján, ez csökkent mostanra 66-ra.

Az állam vezetője közölte azt is, hogy a hatóságok hamarosan megnyitják az eddig lezárt leégett városrészeket is a lakosok előtt, és október 8-án megszűnnek a Maui nyugati részén érvényben lévő utazási korlátozások a turisták előtt.

A turisták körében népszerű sziget katasztrófa által nem érintett területei folyamatosan várták a turistákat, sőt a helyi turisztikai illetékesek arra kérték a látogatókat, hogy ne kerüljék el a szigetet, mert Maui gazdasága jórészt az idegenforgalomra épül.

A tűzvész a Maui nyugati felén található Lahaina város feletti hegyvidéki térségben kezdődött augusztus elején, onnan a tűz a viharos szélben rendkívül gyorsan elérte a lakott területet. A futótűz elől sokan nem tudtak elmenekülni, illetve voltak, akik a tengerben kerestek menedéket.

A lángok több mint 2000 épületet emésztettek fel, és összesen mintegy 5,5 milliárd dollár kárt okoztak. A vizsgálatok szerint a bozóttüzek kialakulásához hozzájárult az is, hogy az áramszolgáltató a súlyos szélvihar idején feszültség alatt tartotta a gyengén szigetelt elektromos vezetékeket, a rossz állapotú villanypóznák pedig sorban kidőltek, meggyújtva a szokásosnál szárazabb aljnövényzetet.

(Fotók a tűzvész előtt: Unsplash)

tűzvész | úti cél | maui | hawaii

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom