Örök vitatéma, mennyire számít udvariatlannak ez a cselekedet, de ha valakik, akkor a légiutas-kísérők nap mint nap pontosan látják, mi működik a fedélzeten.
Az Insider hat utaskísérőt kérdezett meg, és közülük öten ugyanarra jutottak: alapvetően igenis jogod van hátradőlni.
– Egyértelmű, hogy nem számít udvariatlanságnak – fogalmazott Andrew Kothlow, a Two Guys on a Plane blog szakírója – Nekem személy szerint kifejezetten furcsa, amikor valaki nem próbálja kihozni a maximumot a kényelemből, ha már adott a lehetőség, főleg egy hosszabb út során.
Rich Henderson, aki szintén légiutas-kísérőként dolgozik egy nagy amerikai légitársaságnál, már árnyaltabban közelít. Szerinte vannak helyzetek, amikor érthető, ha a mögötted ülő inkább azt szeretné, hogy előtte maradjon függőlegesen a támla. Ilyen lehet például az étkezés.
Ettől függetlenül úgy gondolja, általánosságban az utasoknak használniuk kellene azokat a funkciókat, amelyekért megvették a jegyet.
– Azt mondani valakinek, hogy nem döntheti hátra az ülését, nagyjából olyan, mintha megtiltanánk neki a tálcaasztal használatát – tette hozzá.
Az Insidernek megszólalt egy Deltánál dolgozó légikísérő is, aki szerint az osztály sem mindegy. Úgy látja, első osztályon a döntés kevésbé zavaró, mert egyszerűen több a hely, míg turistaosztályon már sokkal könnyebben válhat kellemetlenné a helyzet. Ugyanakkor azt ő is elfogadhatónak tartja, ha valaki csak félig engedi hátra a támlát.
Leysha Perez, egy másik légiutas-kísérő inkább kompromisszumot javasol. Ha hátra is döntöd az ülést, evés közben illik visszaállítani azt függőleges helyzetbe.
(Forrás: Business Insider, fotók: Getty Images)
légiutas-kísérő | hátradöntés | ülés | szabály | repülés | repülőgép
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Itt a bizonyíték arra, hogy nem kell elutazni ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép nem messze New York-tól
Mennyit tudsz Montenegróról? Teszteld tudásodat a Balkán egyik legszebb országáról!
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

