Jelentős utasszám-növekedéssel indult a második félév a budapesti repülőtéren: júliusban 538 074 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ami megközelíti az év első hat hónapjának összforgalmát.
A januártól júniusig tartó időszakban 604 ezer utas fordult meg a repülőtéren, a júliusi, vagyis egyetlen nyári hónap utasszáma ennek a 89%-át tette ki - olvasható a Budapest Airport honlapján.
Az utasforgalom dinamikus növekedését jelzi, hogy a júliusi több mint félmilliós utasszám a júniusban mért adatok duplája, és a forgalom visszaépülésének mértéke elérte a 2019-es rekordév júliusi forgalmának 34%-át.
Az utasforgalom-növekedés a napi utasszámokon is meglátszik: míg az év első harmadában napi 2-3000 utas, júniusban már naponta átlagosan közel 10 000 utas fordult meg a budapesti repülőtéren, júliusra pedig felkúszott 18 000 főre.
Az utasszám dinamikus visszaépülését nagymértékben támogatja az utazási korlátozások folyamatos enyhítése, az átoltottság mértékének növekedése, továbbá az egységes EU-s védettségi igazolás júliusi bevezetése is. A kiszámíthatóbb utazás a Budapestről elérhető menetrenden is meglátszik: a légitársaságok az igények függvényében folyamatosan sűrítik meglévő járataik frekvenciáját, és új célállomások is megjelennek az elérhető útvonalak között. A Ryanair a napokban jelentette be új írországi desztinációját, Shannon a téli menetrendben, vagyis november 1-től lesz elérhető Budapestről. Az utazni vágyók jelenleg 100 célállomás közül válogathatnak, amely a következő hónapokban akár 120 úti célra is bővülhet.
A nyár legforróbb hónapjában továbbra is az európai nagyvárosokat és a nyaralódhelyeket vették a legtöbben célba: népszerűek voltak a törökországi üdülővárosok mellett a görög szigetek és Spanyolország is, de Dubai és az európai városok is a toplistán szerepelnek.
Egyre erősebb a repülős utazás iránti kedv a Budapest Airport felmérése szerint
A Budapest Airport egy év elteltével ismét az utazási hajlandóságról kérdezte követőit hírlevélben és saját Facebook-oldalán. A repülőtér-üzemeltető által közzétett kérdőívet csaknem 4500-an töltötték ki, és a válaszok összesítése alapján kijelenthető: az utazási kedv a repülős utazások iránt egyre erősödik. A tavaly végzett kutatásban a válaszadók 88%-a azt nyilatkozta, hogy szívesen utazna külföldre, ez a szám idén 90%-ra emelkedett. Közülük sokan, több mint kétharmaduk még idénre tervezi repülőútját.
A nyaralás iránti lelkesedést a digitális Covid-igazolvány is növelhette, mivel a dokumentum az Európai Unió területén – schengeni övezeten belüli, de nem EU-s tagországokkal kiegészülve – egyszerű és kiszámítható utazást tesz lehetővé.
A kitöltők szavazatai alapján a legnépszerűbb úti célnak az európai tengerpartok és városok bizonyultak, amit a sorban a közel-keleti tengerpartok követnek. Egyre egyszerűbb a repülős utazás tervezése, erről bővebben a reptér oldalán lehet olvasni.
(Forrás: bud.hu, fotók: Getty Images, Pixabay)
budapest airport | utasforgalom | repülés | javult | adatok | nyár
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!