Döbbenetes áron kínálják az étteremlánc utolsó hamburgerét a cég kivonulása után

Tavaly Oroszországban zárták be az éttermeiket, most pedig Bosznia-Hercegovinának intenek búcsút, igaz, egészen más okból, sőt, az sem biztos, hogy végleg.

Az év végén az utolsó McDonald's is bezárt a nyugat-balkáni országban, egy férfi pedig meglátta ebben az üzleti lehetőséget, és meghirdette az utolsó, itt vásárolt burgert: nem kevesebb, mint kétezer konvertibilis márkát, azaz több mint 40 ezer forintot kér érte.

Az ország első mekije 2011-ben nyílt meg, és a cégnek összesen három üzlete működött a  fővárosban, Szarajevóban, kettő pedig a népszerű turistacélponton, Mostarban. A helyiek azonban nem kaptak rá az amerikai konyhára, azért sem, mert a hússütödék és a csevapokat, pljeskavicákat és kebabokat árusító üzletek olcsóbban kínálják kiadósabb fogásaikat. Így nem csoda, hogy tavaly tavasztól már többször is felröppentek a hírek, hogy veszteségesek a hálózat gyorséttermei, az év végére pedig az is kiderült, hogy a cég feladja a versenyt.

A Klix.ba szerint ugyanakkor más ok áll a háttérben, és az amerikai cég azért vonta vissza a működési engedélyt boszniai lánctól, mert

a cég számos botrányba keveredett az évek során.

Ezek közül a legutóbbi tavaly év végén robbant ki, amikor kiderült, hogy az egyik étterem félmillió eurónyi (körülbelül 200 millió forintos) adósságot halmozott fel, és az üzlethelyiségét is elveszítette banki tartozás miatt.

A szarajevói sajtó szerint nem kizárható, hogy hamarosan újra megnyílhat egy-két McDonald's Bosznia-Hercegovinában, erre enged következtetni például, hogy az egyik szarajevói éttermet decemberben felújították. Az utolsó McDonald's-hamburgert árusító férfi ebben az esetben csak abban reménykedhet, hogy az általa kínált termék még az újranyitás előtt elkel.

Az ajánlat talán drágának tűnhet, az ár azonban sehol sincs a világ legdrágább hamburgerééhez képest.

(Forrás: MTI, képek: Unsplash)

hamburger | utolsó | bosznia-hercegovina | mcdonalds | bezárás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom