Van egy hely a világon, amellye jót tett a koronavírus

Mindenki tisztában van vele, mekkora csapást mért a világjárvány a turizmusra. Hatalmas visszaesést produkált a légi forgalom, üresek a szállodák, a világszerte ismert látnivalók elől eltűntek a sorok. Egy messzi-messzi kis szigeten viszont szokatlan jelenség figyelhető meg: túl sok a turista.

Új-Zéland határai egy ideje zárva vannak, az embereknek pedig azt tanácsolták, ne utazzanak külföldre, így a kalandvágyók kénytelenek voltak kiskapukat keresni.

Találtak is egyet: a Chatham-szigeteket.

Az Új-Zélandtól mintegy nyolcszáz kilométerre lévő csendes-óceáni szigeteken hétszázan élnek. Békeidőben sem számít népszerű célpontnak, évente csupán kétezer látogatót fogad – a magyarázat szerint leginkább a nagy távolság miatt hanyagolják. A helyzet azonban idén hatalmasat változott.

A Chatham-szigetek erre az évre ugyanis átvette a vezetést a népszerűségi listán, amelynek legfőbb oka az utazási korlátozásokban keresendő. Külföldre ugye nem lehetett menni, ezért duplán kapóra jött:

nagyon messze van és megadja a távoli nyaralás érzését, másrészt kötelező Covid-teszt és karantén nélkül is elérhető.

"Minden nagyon gyorsan történt – magyarázza Jackie Gurden, a szigetek turisztikai menedzsere. – Alapból kicsit sokba kerül eljutni ide, ezért az olcsó nyaralásra vadászó fiataloknak nem jelent opciót, plusz nincsenek tengerparti üdülőhelyek vagy egyéb izgalmak sem."

Miután a világjárvány lezárta a nemzetközi határokat, valahogyan fel kellett lendíteni Új-Zéland idegenforgalmát. Elengedték a külföldieket, és inkább a belföldi turizmus népszerűsítésével a helyieket próbálták megszólítani. Onnantól kezdve egy csapásra felértékelődött az addig meglehetősen álmosnak gondolt Chatham-szigetek.

A kereslet viszont meghaladta a kínálatot. Szálláshelyből például mindössze százötven található a szigeteken, és csupán egy légitársaság üzemeltet járatot Új-Zélandról heti néhány felszállással. Normális esetben a turistaszezon novembertől márciusig tart, ehhez képest már most lefoglalták 2021 júniusáig az összes elérhető szállást.

Régebben a Chatham-szigetekre többnyire idősebbekek jártak, akik csendes helyet keresve szerettek volna kiszakadni a mindennapok zajából.

Az árak ugyan borsosak, merthogy például az ételt és az üzemanyagot is Új-Zélandról kell beszerezni, de a gyönyörűséges környezet, a mesebeli napfelkelték, a vulkáni kúpok vagy éppen a vicces fókák sok mindenért kárpótolják a látogatót.

Mindazonáltal figyelmeztetik a turistákat, hogy tartsák tiszteletben a hely ökoszisztémáját, mert az teszi igazán bájossá a Chatham-szigeteket.

Az idegenforgalom fejlődése egyébként jelentős pluszbevételt termel a szigetek számára, ahol az emberek többsége mezőgazdasággal vagy halászattal foglalkozik. A munkahelyteremtéshez nagy szükség van a turizmus szintlépésére, ezzel párhuzamosan pedig tervezhető jövőt kínálnak a fiataloknak. A szigetek támogatást kaptak az új-zélandi kormánytól olyan infrastrukturális projektekhez is, mint például a nyilvános vécék és a repülőtér fejlesztése. Az utazási irodák pedig turistánként huszonöt dollárt fizetnek Chatham kasszájába, ezt a pénzt a helyiek életének jobbá tételére, például úszómedence építésére fordítják.

Járvány ide vagy oda, a Chatham-szigetek történetébe tehát aranybetűkkel kerül be a 2020-as év.

Ez is érdekelhet:

A gyalogtúrázók leghőbb vágyait kelti életre Új-Zéland

Új-Zéland területének egyharmada nemzeti park besorolású, a szigetország egészen elképesztően változatos tájakkal lopja be magát az utazók szívébe.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)

chatham-szigetek | uj-zeland | népszerű | járvány | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom