Van olyan repülőjárat, amelyen enni és inni sem lehet

Kénytelenek szigorítani Thaiföldön.

Ételt és italt sem fogyaszthatnak az utasok a belföldi légijáratokon január 1-től. A tiltást a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében vezették be.

Kivétel persze van: egészségügyi vészhelyzet esetén a személyzet biztosíthat ivóvizet, de annak felszolgását a többi utastól lehető legtávolabb eső területen kell megtenni.

A fedélzeten magazinok és újságok osztogatása is tilos, egyedül az ülések háttámlájában elhelyezett biztonsági tájékoztatók érhetőek el.

A két leghosszabb belföldi járat Thaiföldön Csiangmaj városát Phuket szigetével, és délen Krabi üdülőhelyével köti össze – mindkét útvonal kétórás repülési időt vesz igénybe.

A thaiföldi légi közlekedéssel kapcsolatban korábban megírtuk, hogy a Thai Airways tematikus étteremmé alakította át a bangkoki irodájának kávézóját, amellyel a levegőben átélhető étkezés élményét próbálják meg visszaadni a földön. Minden részletre kiterjedően igyekeznek reprodukálni a gépen megszokott körülményeket: a személyzet egyenruhában fogadja az érkezőket, akik a fedélzeten használt üléseken foglalhatnak helyet, az enteriőr repülőgép-alkatrészekkel egészül ki, az interaktivitást pedig QR-kódok segítik, melyek használatával valamennyi lényeges információt és érdekességet megkaphat a vendég. Amíg a megrendelt ételre vár, addig snackeket szolgálnak fel az utaskísérők.

Ez is érdekelhet:
Akár évekig is eltarthat, míg újra megbízunk a repülésben

Legkorábban 2023-ban állhat vissza a légiközlekedési szektor teljesítménye a járvány előtti szintre.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

járat | ital | fogyasztás | étel | belföldi | fedélzet

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Sejtelmes tájak, rejtett kincsek nyomában
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom