Akár évekig is eltarthat, míg újra megbízunk a repülésben

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint legkorábban 2023-ban állhat vissza a légiközlekedési szektor teljesítménye a járvány előtti szintre, de a folyamatot az állami rendelkezések lassíthatják.

Brian Pierce, a háromszáz légitársaságot összefogó IATA vezető közgazdásza a szervezet szerdai videokonferenciáján ismertette ötéves előrejelzését.

E szerint a légi közlekedés csak 2023-ra állhat vissza a 2019-es szintre, miközben a globális gazdaság két évvel korábban, már 2021-ben újra elérheti a járvány előtti számokat.

A különbség oka, hogy az országok soha nem tapasztalt mennyiségű pénzzel támogatják a gazdaság újraindítását, és a központi bankok is öntik a készpénzt a piacokra. A repülés azonban vakcina hiányában csak biztonsági intézkedésekkel folytatódhat, ez pedig visszaveti az utasok bizalmát a repülés iránt.

Hosszabb távon ugyanakkor Brian Pierce szerint a feltörekvő gazdaságok és a globális népesség növekedése stabil bővülési pályára állíthatja a szektort. Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a lassú kilábalást egyes kormányzati intézkedések tovább lassíthatják, ezek közé sorolta a legutóbb Spanyolország és az Egyesült Királyság által bevezetett kötelező karantént is.

Az Európai Unió szerdai döntésével megerősítette: ha az utas nem fogadja el a törölt járat fejében felajánlott kupont, akkor hét napon belül vissza kell téríteni a jegy árát. Alexandre de Juniac szerint csak május végéig 9,2 milliárd euró értékben kellene a cégeknek visszatéríteniük a fel nem használt jegyek árát, de így hamar kifogynak a készpénzből, és csődbe mennek. E helyett az egy évig érvényes kupon bevezetését javasolta az IATA, a szervezet ezért nem ért egyet az unió javaslatával.

Ez is érdekelhet:

Izland már várja a turistákat, ráadásul van egy meglepetésük is

Ezzel lépéselőnybe kerülhet az északi szigetország.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

covid-19 | víus | járvány | nagy sztori | repülőtér

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom