Bezárt vasúti mellékvonalból csináltak turisztikai látványosságot

Egy bezárt vasúti mellékvonal többnyire szomorú történet: az elnéptelenedő, elszegényedő vidék, a gazdasági nehézségek jelképe, tájseb. Viszont ennek nem muszáj így lennie, erre élő példa a japán Gattan-go szolgáltatása.

Japánban sem ismeretlen jelenség a vasúti mellékvonalak lezárása, Hida városában mégis ki tudtak találni egy pofonegyszerű megoldást a problémára: a sínekre egy-egy, fémkerettel összetartott mountain bike-ot illesztenek, amin így könnyedén tekerhetnek a turisták.

Eljuthatnak a-pontból b-be, vagy egyszerűen gyönyörködhetnek a hegyvidéki tájban, és az ott keresztülfutó folyókban.

Viadukton és alagúton is átvisz az út, amelynek teljes városi köre 5,8 kilométer, így annak ellenére sem megterhelő, hogy a visszaút emelkedőn halad.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dreamyy Worldd (@dreamyworldforyou) által megosztott bejegyzés

Annyira azért nem kell aggódni a teljesítmény miatt, mert a szolgáltatáshoz elektromos rásegítésű kerékpárokat adnak. Még egy külön kiegészítése is van a szerkezetnek, amivel aztán családok is túrázhatnak a síneken.

A több mint húszéves szolgáltatás a mai napig is működik, külföldiek is igénybe vehetik, és a kezdeti „városi vonal” mellett később kinyitott egy „kanyon útvonal” is, amit viszont kimondottan „erőtől duzzadó felnőtteknek” ajánlanak.

Azért izgalmak is vannak, például a kanyon útvonal mentén medvék is előfordulnak, ezért az előre lefoglalt időpontokat szigorúan tartani kell, mert a késők foglalásait – a saját érdekükben – automatikusan törlik. Mi több, ha az útvonal mentén felbukkan egy medve, akkor onnantól kezdve aznapra minden járatot törölnek. A kanyontúra bő egy órán át tart általában.

Bár a látványosságot befogadó Kamioka vasútvonalat nem eredeti funkciójában használják, a kerékpározók kedvéért folyamatosan karbantartják így is.

Mindkét útvonal körbeér, a városi indulási/érkezési helye az Okuhida Onsen-guchi állomás, míg a kanyon útvonalé az Urushiyama.

Az árak sok mindentől függenek (kerékpár típusa, útvonal, utasok száma), mindenesetre 7600 és 26 ezer forint között mozog, ami helyi pénzben 3000-10 600 yent jelent.

Japánról legutóbb a Csicsibugahama néven ismertté vált strandról írtunk, amely a tükörszerű vízfelszínének köszönhetően nőtte ki magát turisztikai szenzációnak.

(Forrás, képek: Gattan-go)

vonat | utazás | vasút | japán | turizmus

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom