A dél-nyugat-franciaországi kisvárosban működő vendéglátóhely valóban csúcsra repítette a növényi eredetű ételekből készített fogásokat.
Az ONA étterem a Bordeaux közelében található kisvárosban, Ares-ban működik, a neve pedig az Origine Non Animale mozaikszavakból jött létre, amely egyértelműen utal filozófiájukra: ételeik elkészítése során semmilyen állati eredetű alapanyagot nem használnak fel.
A 2016- ban megnyílt étterem közösségi finanszírozásból és banki hitelből tudott elindulni. Az összefogást számos kudarc előzte meg, a legtöbb pénzintézet ugyanis elutasította a tulajdonost, mondván, a veganizmus fejlődése nem kiszámítható, és a régióban nincs is erre igény. Végül egy „etikusnak tartott projektek” hitelezésére szakosodott bank állt melléjük, a fine dining iránt érdeklődő, adakozó kedvű vegánok mellett.
Az AFP-nek a tulajdonos, Claire Vallée úgy nyilatkozott: a pillanat, amikor felhívták őt a Michelin Guide-tól, hogy elnyerte az étterem az első csillagát,
ahhoz volt hasonlítható, mintha elütötte volna őt egy vonat.
Claire Vallée étterme ezzel párhuzamosan a tavaly bevezetett zöld csillagot is elnyerte, amely egyértelmű visszaigazolása a hely fenntartható gondolkodásának, etikus gyakorlatainak.
A Covid miatt jelenleg zárva tartó ONA étterem a korlátozásokat megelőzően hét különleges ételt kínált vendégeinek. A kedvenc ízkombinációk között a fenyő, a vargánya, a zeller és a tonka szerepelt.
Michelin | tejmentes | húsmentes | vegán étterem | vegán | michelin-csillag
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!