Már csak pár napig lehet autósmozizni a Müpánál

Utolsó hetéhez érkezett a Müpa Autósmozi koncertsorozata, a következő napokban többek között kamarazenei előadásokkal, egzotikus orientális hangszerekkel és korábban nem hallott dalokkal készülnek.

A Müpa közleménye szerint szerdán Várdai István és zenésztársai a kamarazene különböző arcait mutatják be, az előadás a stílusok és műfajok változatosságát tükrözi: részleteket adnak elő többek között Mozart Figaro házassága, Bartók Román népi táncok, Liszt Szerelmi álmok, Ligeti Hat bagatell és Brahms g-moll zongoranégyes című művéből. Az előadáson közreműködik többek között Kristóf Réka (szoprán), Kállai Ernő (hegedű), Devich Gergely (cselló) és Duleba Lívia (fuvola).

Pénteken a The Qualtions zenekar lép fel, amely vegyíti a soul-funk-beat alapokat a groove-os ütemekkel, mostanában pedig egyre jobban beépíti a pszihedelikus rock elemeit is zenéjébe. Az improvizációnak is helyet hagyó hangzásvilág ezúttal keleti hangulatot kap, egzotikus hangszerekkel, így szitárral, kavallal és dudukkal egészítik ki. A koncerten közreműködik többek között G. Szabó Hunor (gitár, ének, dob, basszusgitár), Hock Ernő (basszusgitár, ének) és Menyhei Ádám (billentyűs hangszerek, ének).

A Barabás Lőrinc Quartet szombati koncertjén az avantgárd és a free jazz világából érkező Grencsó István szaxofonművész és Kiss Flóra énekesnő társul Barabás Lőrinc (trombita, effektek), Cséry Zoltán (billentyűs hangszerek), Herr Attila (basszusgitár) és Mihalik Ábel (dob) megszokott négyeséhez, amely korábban nem hallott, kifejezetten az autós koncertre írt dalokat is előad.

Július 1-jén indult a Müpa Autósmozi sorozata, ahol a Fesztivál Színház nézőtere helyett az épület melletti parkolót töltik meg a nézők. A helyszínen mintegy százharminc autó fér el, az előadásokra kizárólag online lehet jegyet váltani az adott koncert kezdéséig. Egy kocsiban több utas is tartózkodhat, betartva a személyautó kapacitására vonatkozó szabályokat. A belépők megvásárlásakor a Müpa-ajándékutalványok is felhasználhatóak, illetve a Müpa+ hűségprogram jegykedvezményei is érvényesíthetőek.

Ez is érdekelhet:

Ingyenes kertmozi nyílt Budapesten, a Tímár utcánál

Hangulatos kertmozival készülnek a HÉV vonalán, kilátással a margitszigeti víztoronyra.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

fesztivál | autósmozi | program | előadás | müpa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom