Végre összefognak a belvárosi vendéglátósok: a jövőjük a tét

Mi is foglalkoztunk már a klasszikus értelemben vett bulinegyedet érintő új rendelkezésekkel, mi több, egy alternatívát is kínáltunk. Most a környék vendéglátói létrehoztak egy egyesületet a Madáchon, hogy együtt próbáljanak pozitív válaszokat találni a kihívásokkal teli időszak kérdéseire. Beköszönőjüket eredeti verziójában közöljük, mert számunkra is fontos, hogy az értékteremtő helyek megmaradhassanak, és mert nagyon jó látni egy ilyesféle konstruktív megmozdulást.

"A koronavírus és a hetedik kerület új önkormányzati rendelete a korábbiaktól radikálisan eltérő helyzetet teremtett.

Ebben a kihívásokkal teli időszakban, a rendelet elleni tiltakozásunk mellett azt érezzük a legfontosabbnak, hogy erősítsük az összefogást és a kommunikációt a lakosság, a vendéglátók, a vendégeink, a civil szervezetek és az önkormányzat között.

Az európai nagyvárosi értékeknek, kultúrának, a gazdaság újraindításának, a hazai KKV szektor segítésének és munkahelyek védelmének, a koronavírus elleni küzdelemnek ellentmond Erzsébetváros 25/2020-as rendelete, amely egyúttal a lakók nyugalmát sem biztosítja megfelelő módon.

Mi, felelős erzsébetvárosi vendéglátóipari vállalkozók egyeztetésben állunk Erzsébetváros önkormányzatával a rendelet megfelelő pontosítása érdekében, valamint a korábban tapasztalt, vendégeinket és minket érő vegzálások ellen. Bízunk benne, hogy heteken belül megszületik a megnyugtató megoldás, ebben kérjük az önkormányzat segítségét.

Emellett kijelentjük, hogy "A budapesti éjszaka temetése és feltámasztása" elnevezésű esemény kommunikációjának hangneme és témája ellentmond a fenti elveknek, annak szervezésében és kommunikációjában nem veszünk részt.

Mi nem temetni akarjuk a vendéglátást, hanem mindenki számára elfogadható módon tovább működtetni Budapest egyik legnagyobb kulturális értékét.

Ennek feltételeire közösen keressük a megoldást, amihez mindenképpen szükséges megértéssel és tisztelettel állnunk egymáshoz, az ellenségeskedésnek itt nincs helye.

Kérjük, aki hasonlóan gondolkodik, ossza meg közleményünket és írja fölé: Egyetértek!

Köszönjük!"

A csatlakozó helyek pedig a következők:

    • Hivatal Kávézó
    • Piña koktélbár
    • Központ
    • Grandio
    • Rácskert
    • Kupak Bar & Bistro
    • BpBaRbq
    • Salon
    • Telepű
    • Keksz
    • Dobrumba
    • Konyha
    • Art On Me
    • Raktaar
    • Tasting Room

Ez is érdekelhet:

Ez a nagy bajom a bulinegyed korlátozásaival – És ezt javaslom helyette

Röviden: nem korlátozni kéne, hanem megváltoztatni. Hosszabban?

(Fotók: Központ Facebook, Boldog Madách)

bulinegyed | covid-19 | budapesti vendéglátás | madách tér | boldog madách

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom