Nem húzzák tovább, ettől az időponttól már tényleg jegyet kell venni Velencébe

Idén nyáron még megkegyelmeztek a turistáknak, de Velence önkormányzata már kitűzte a vízválasztó dátumot. Előtte azonban még egy előzetes foglalási tesztporgramot lehet kipróbálni.

A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni. A lehetőség még nem számít kötelezőnek, de aki él vele, kedvezményekben részesül. Augusztustól ugyanis a városi tömegközlekedést képező vaporetto-hajók hetvenöt percig érvényes menetjegy ára 7,50 euróról 9,50-re emelkedik.

Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg.

Az előre foglalóknak a városi parkolókban öt euróval kevesebbet kell fizetniük az egyébként harmincöt eurós napidíjért.

A belépés a tervek szerint 2023. január 16-tól lesz fizetős azon turistáknak, akik egyetlen éjszakát sem töltenek a városban.

Az árak három és tíz euró között mozoghatnak a kijelölt naptól függően, a látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.

A fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon, az internetről letölthető jegyeket többek között a vasútállomásnál 2018-ban felállított beléptető kapuknál ellenőrzik majd.

Velence a pandémia két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret. A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be. Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állították fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére.

A városnak nemcsak a tömeges turizmus, hanem a klímaváltozás problémáival is meg kell küzdenie, de a város időről időre szolgál újdonságokkal a látogatóinak.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

belépő | árak | olaszország | belépődíj | velence

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom