A múlt századba kell visszanyúlni, de volt idő, amikor az Opellel kapcsolatban nem az számított izgalomnak, hogy mennyire válik franciává. Öt ilyen modell következik jóval az Astra előtti, dicső időkből.
Opel Diplomat Coupé
Egy Opel ma legfeljebb attól luxus, hogy mindent kipipál a vevője az extralistán. A hatvanas-hetvenes években azonban egy egész modellsorozatot készített a cég a legigényesebb-leggazdagabb vásárlóknak: a KAD modelleknek is hívott (Kapitän, Admiral, Diplomat) trió közül a Diplomat volt a csúcs, a hét Volkswagen Bogár árába kerülő kupéváltozat pedig a zászló a csúcson.
Ebből mindössze 347 darab készült, és nemcsak ránézésre idézi fel Amerikát: a V8-as változat a Chevrolet 5,4 literes, 230 lóerős motorját is megkapta. Ma már csodáljuk, de az akkori európai autóvásárlók nem ilyenre vágytak, a kupé és a négyajtós sem volt sikertörténet. Az 1964 és ’68 között gyártott, fekvőlámpás Diplomat A után 1977-ig az állólámpás Diplomat B-vel próbálkoztak, aztán Európának maradt a kisebb, európaibb Senator – amelyről még lesz szó ebben a cikkben.
Opel RAK 2
Tudunk őrültebbet mondani egy huszonnégy rakétával meghajtott autónál – azt, hogy ez létezett, és volt, aki bele is ült. A vakmerő férfit Fritz von Opelnek hívták, a márkaalapító Adam Opel unokája volt, aki meglátta a lehetőséget a rakétakutatókból álló Űrutazási Társasággal való együttműködésben.
1928 márciusában készült el az első rakétaautó tizenkét rakétával, amely ugyan nem működött a terveknek megfelelően, de nemcsak az volt a siker, hogy nem robbant fel, hanem az elért 75 km/h sebesség is. A RAK 2-nél rádupláztak: huszonnégy lőporral teli rakéta meredt ki a hátuljából, a leszorítóerőt pedig szárnyakkal növelték, amelyeket az autó oldalára szereltek fel, ezért kicsit úgy nézett ki, mint egy négykerekű repülő.
Óriási külsőségek közepette még az év május 23-án, Fritz von Opellel a kormánynál beállította az új német sebességrekordot: 230 km/h-val süvített, pedig csak nyolc rakétát indított be a huszonnégyből, annyira kezelhetetlennek érezte a kocsit. De túlélte, ellentétben a későbbi, már vasúti pályára épített RAK prototípusokkal.
Opel Manta
Manta Manta címmel vígjáték is készült a kilencvenes évek elején, a mantás ugyanis akkoriban – és még korábban – olyan ikonikus résztvevője volt a közlekedésnek, mint felénk a kalapos škodás vagy manapság a X6-os BMW-s. Hiba lenne azonban a Bundesliga-sérós huszonéves vezetői alapján megítélni a típust, amely elérhetősége és sportossága okán természetszerűen vonzotta a háztáji és profibb tunereket éppúgy, mint a Kadettnél vagányabb autóra vágyó fiatalokat.
1970-ben mutatták be az Ascona alapjait használó, kifejezetten szép, ikerlámpás, hátsókerekes kupét, amelyet ma Manta A-nak hívunk (hiszen volt egy második generáció, a Manta B is). Leggyengébb változata is 68 lóerős volt, de létezett kéttorkú karburátorral szerelt, 90 lóerős is – a típus nagy siker lett, jöttek az újabb és újabb változatok, tuningszettek, kisebb és nagyobb motorok, bár az 1.9 GT/E 105 lóereje is csak a Manta-kínálatban számított bikának.
Az 1975-ben érkező Manta B-vel a teljesítménykényszereseket is jobban kiszolgálta az Opel, a Manta A-hoz képest egyszerűbbnek ható karosszériát kisebb módosításokkal egészen 1988-ig gyártották – a mantásokról kialakult képet a típus ralisikerei kompenzálták valamelyest.
Opel GT
De hát a kétezres években is volt Opel GT – mondhatjuk, de ne mondjuk, a Pontiac Solstice/Saturn Sky átcímkézett változata nem méltó az igazi Opel GT-hez. Ahhoz, amely 1968-ban hozta el Európába a Corvette C3-as formáját persze kisebb, mégis harmonikus változatban – nem véletlenül hívják gyakran mini- vagy bébi-Corvette-nek azóta is.
Gyönyörű ívek, rejtett fényszórók – amelyek nem elölről, hanem oldalról nyílnak fel –, négyhengeres, 1,1 és 1,9 literes benzinmotorok, egyféle, kétajtós karosszéria a GT főbb jellemzői. Sosem volt kőkemény sportautó, a dinamikára és karakterre vágyó vevők kicsit több mint százezres tábora viszont megtalálta vele a számításait.
Opel Monza
Aki nem ismeri a nyolcvanas évek Opeljeit – például mert nem is élt még –, nem sokat érthet abból, hogy a Monza tulajdonképpen a Senator kupéváltozata.
Egy kis magyarázat: még akkoriban is úgy gondolta a márka, a luxusautók között is kell Opelnek lennie. A Senator volt az elegánsabb, négyajtós verzió, a Monza értelemszerűen a sportos, a hathengeres motorok pedig mindkét célnak megfeleltek.
A 4,7 méteres hossz ma sem kevés egy kétajtós kocsinál, 1978 és ’86 között pedig olyan hatást keltett, a Monza maga pedig olyan presztízst jelentett, amit Opel a 21. században talán soha. A gyári csúcsváltozat, a 3.0E végsebessége 215 km/h – ez volt az Opel leggyorsabb autója akkor.
Ez is érdekelhet:
https://roadster.hu/versenyben-a-vilag-leggyorsabb-autoja-cimert/
(Fotók: Opel)
veterán autó | opel monza | opel rak 2 | opel gt | opel | opel manta
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!
