Alig két év alatt készült el az olasz márka legújabb csodája.
MC20 néven hasít a Maserati modenai gyárából frissen kigurult szuperautója, amely első körben benzinmotorral érkezik, a közeljövőben követi az ígéretek szerint legalább olyan gyors elektromos változat is.
A vadiúj modell nem kisebb terhet cipel majd, minthogy visszavezesse a Maseratit az autósportba, tehát az alapváltozat mellett kabrió és kifejezetten versenyzésre felkészített verzió is feltűnhet.
A lenyűgöző formájú kétüléses Maserati 4,67 méter hosszú, 1,9 méter széles, 1,2 méter magas, de az igazán meglepő adat a tömege: csupán ezerötszáz kilogramm.
Az elején klasszikus Maserati-hűtőrácsot kapott, illetve felfelé nyíló ajtókkal szerelték fel, melyek nemcsak látványosak, de hasznosak is a ki- és beszálláskor.
A gépház egy háromliteres, 630 lóerős teljesítményű Forma–1-technológiájú V6-ost rejt, ami 730 Nm-t tud. Gyorsulási adatai a várakozásoknak megfelelően igen impozánsak: a nulláról százhoz mindössze 2,9 másodpercre van szüksége, a kétszázat is hozza kilenc másodpercen belül. Végsebessége 325 km/h.
Az előzetes hírek szerint valamikor 2021 közepén lesz kapható, nagyjából hetvenmillió forint körüli áron.
Ez is érdekelhet:
őj | modell | Maserati | csúcsjárgány | MC20
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!