Csúcskategóriás wireless darabokkal folytatódik a fülhallgatók evolúciója

A fülhallgatók ma már a mindennapunk részének számítanak, ezeket használjuk zenehallgatáshoz, a vezetés közbeni telefonáláshoz, sőt, sokak munkájának elengedhetetlen eszközei is. Teljesen természetesnek vesszük, hogy rendelkezésünkre állnak, pedig a fülhallgatók igenis hosszú utat tettek meg az első kezdetleges változatoktól a ma kapható ultramodern, vezeték nélküli darabokig.

Száznyolc évvel ezelőtt Nathaniel Baldwin talán nem is tudta, hogy az évszázad egyik legnagyobb találmányát alkotja meg, amikor saját konyhájában két kávézás között elkészítette első, kezdetleges fülhallgatóját. Úgy tudni, az amerikai tengerészet egyik tisztjét lepte meg a látszatra két telefonkagyló összekötésével létrejövő eszközzel, ami csakhamar a teljes U.S. Navynél elterjedt.

Aztán jött 1958 és vele együtt John C. Koss forradalmi találmánya, a sztereó fülhallgató, ami után rohamos fejlődésnek indult az ágazat.

Megjelentek az első walkmanek, majd következtek a külvilág zajait kiszűrő eszközök, hogy aztán a fülbe dugható mini darabokat követően a 21. század már a vezeték nélküli kütyükről szóljon. A legújabb darabok pedig kétségtelenül minden képzeletet felülmúlnak.

Sennheiser Momentum True vezeték nélküli fülhallgató

A Sennheiser Momentum fülhallgatói jól ismertek a felhasználók körében, hiszen a világ egyik vezető gyártójának számít a kábeles darabok esetében. A Momentum True vezeték nélküli változat azonban olyannyira jól sikerült, hogy pontosan ugyanazt a hangélményt tudja nyújtani számunkra, mint a hagyományos társai.

Az apró fülhallgatókban hét milliméteres dinamikus meghajtók találhatóak, amelyek különlegességét az applikáció-vezérelt EQ, az AAC és az aptX támogatások biztosítják, ezek együttese pedig kiváló, külső zajtól mentes hangminőséget eredményez.

Az érintésérzékeny ergonomikus kialakítású fülhallgató fémfelülete azonnali csatlakozási lehetőséget teremt az olyan mesterséges intelligenciákkal, mint a Siri vagy a Google Assistant.

A formatervezett tokja nem csak látványában megnyerő, funkcióját tekintve is remek megoldás, hiszen négy, de akár tizenkét órára is képes növelni az akkumulátor teljesítményét.

Ára: 299 dollártól

Bang&Olufsen Beoplay vezeték nélküli hangszórószett

Az időtlen dizájn mintapéldánya a Bang&Olufsen vezeték nélküli fülhallgatója, melynek tervét Anders Hermasent még az 1990-es években elkészítette. Az eszköz különös kényelmet biztosít felhasználójának, az állítható magasságú horog tetején található fülpárnának ugyanis állítható a szöge, teljesen hallójáratunkhoz igazíthatjuk.

A rendkívül tartós, eloxált, vagyis elektromosan oxidált alumíniumból készült, Bluetooth 4.2-es fülhallgatóhoz egy háromgombos távvezérlővel kombinált mikrofon is tartozik, a szettet pedig egy USB-C újratölthető akkumulátor tesz teljessé.

Ára: 299 dollártól

Sony WF–1000X vezeték nélküli fülhallgató

A teljes zajkiszűrést biztosító WF–1000X ideális választás lehet zenehallgatáshoz és hívások kezeléséhez egyaránt. A négyhüvelykes meghajtók éles, tiszta hangzást biztosítanak, a beépített akkumulátorok pedig akár három órán keresztül is bírják még a legdübörgőbb metálzenét is.

A Sony töltője tizenöt percnyi töltés mellett hetvenöt perces lejátszási időt tud garantálni, tehát negyedóránál tovább soha nem kell mellőznünk az eszköz használatát.

Ára: 200 dollártól

Colorware Airpods Retro vezeték nélküli fülhallgató

A retrostílus az életünk minden területére visszaköszönt, miért lenne ez alól éppen a fülhallgatópiac a kivétel? A Colorware darabja a modern kényelmet és a tökéletes hangzást egyesíti az old-school kinézettel. A matt fehér megjelenése az egyszerűségét tükrözi, szivárvány gombja pedig a sokszínűségét hirdeti.

Teljesítményét tekintve semmiben sem marad el a vezetékes fülhallgatóktól, hangzása meglepően jó, akkumulátorának pedig akár 24 óra is lehet az élettartama.

Ha pedig mindez nem lenne elég ok arra, hogy beszerezzünk egyet a limitált darabszámban elérhető fülhallgatókból, azt is eláruljuk, hogy az okoseszköz kapcsolatba tud lépni a Sirivel, így például a pontos időt is meg tudjuk kérdezni a mesterséges intelligenciától.

Ára: 399 dollártól

(Fotók: Sony, Bang&Olufsen, Colorware, Sennheiser)

fülhallgató | Sennheiser | Bang&Olufsen | Colorware | Sony

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom