A norvégiai Bremangerlandet szigetén található Hornelen-hegy 860 méterrel magasodik a tenger fölé. Akik szívesen lepillantanának a tetejéről az alatta elterülő vizekre, mostantól új via ferrata útvonalon juthatnak fel.
A norvég mitológiában a boszorkányok gyülekezőhelyeként elhíresült hegyet állítólag I. Olaf norvég király is megmászta, aki 995 és 1000 között uralkodott az országban.
Aki Olaf király nyomdokaiba akar lépni a via ferratán, három különböző nehézségű útvonal közül választhat.
A legkönnyebb a kétórás Ørnelia (Sashegy), amelyen kezdők, 12 év feletti gyerekek, és azok is elindulhatnak, aki most lépnek első via ferratájukra. Az útvonalakon csak vezetéssel lehet mászni, ami ebben az esetben 1095 norvég koronába (körülbelül 35 ezer forintba) kerül.
A hatórás Hekseveggen (Boszorkányfal) már egy kicsivel nehezebb, és csak 14 év felett lehet nevezni rá 1495 koronáért (nagyjából 47 ezer 500 forintért). A legbonyolultabb pedig az egész napos Olavsrute (Olaf útja), amelyen egészen a hegytetőig fel lehet érni, de ehhez már kimondottan jó kondíció kell, és csak 16 évnél idősebbek indulhatnak, 1695 koronáért (54 ezer forintért).
Ezek Európa legkeményebb via ferratái, de aki kevésbé meredek kalandokra vágyik, ez az elbűvülő lombkoronasétány csábíthatja a természetbe, szintén Norvégiában.
(Forrás: Thrillist, CNN, képek: Getty Images)
Hornelen | mászás | norvégia | Via ferrataRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!