A vasalt útról pazar kilátás nyílik a hófödte tájra, az alatta elterülő akvamarin vízre és a robosztus sziklákra.
A Norvégia nyugati partján magasodó Hornelen-hegy az extrém kihívásokra vágyók új mennyországa. Olyan via ferrata útvonalakat alakítottak ott ki, amelyek kétségtelenül megadják azt az adrenalinlöketet, amire vágynak.
A Hornelan-hegyen nyolcszázhatvan méteres magasságban alakítottak ki vasalt utakat, így Európa legmagasabb tengeri szirtje immáron tárt karokkal várja a túrázókat és a hegymászókat, hogy
zseniális panorámát kínáljon a környékre.
Az új mászóút kiépítése tavaly nyáron kezdődött, és a via ferrata hivatalosan 2023. június 18-án nyílt meg. Maga a hegy központi szerepet kap a norvég mitológiában is, hiszen a boszorkányok gyülekezőhelyeként tartják számon, amelyet
még I. Olaf norvég király is megmászott valamikor 995 és 1000 között.
Azok, akik a via ferratán keresztül Olaf nyomdokaiba akarnak lépni, három, különböző nehézségi fokú útvonal közül választhatnak: Ørnelia (Sasdomb), Hekseveggen (Boszorkányok fala) és Olavsrute (Olaf útja). Ezek közül a Sasdomb a legegyszerűbb, amelyet két órás, viszonylag könnyű mászás során lehet teljesíteni és már tizenkét éven felüli gyermekek is végig mehetnek rajta.
A következő szintet a Boszorkányok fala jelenti, amely közepes kihívást jelent és hat órás szintidő alatt minden tizennégy éven felüli teljesítheti.
Az Olaf útja egészen a csúcsig visz.
Kifejezetten embert próbáló útvonal, amelyet kizárólag 16 éven felüli, jó kondícióban lévőknek ajánlanak. A vasalt úton végig menni egy egész napos kihívást jelent,a panoráma viszont mindenért megjutalmazza mászókat.
860 méteres magasságból tekinthetnek le a nyílt óceánra, a parányi norvég szigetekre, a keskeny fjordokra, a hófödte hegyekre és a látványos gleccserekre.
(Forrás: CNN Travel, fotók: Visit Nordfjord)
gleccser | hegymászás | norvégia | fjord | Via ferrata | hegy
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!