Egy 1400 kilométeres túraútvonal vezet majd át Erdély legvarázslatosabb tájain

A Via Transilvanica az ország északi határától egészen a Dunáig tart majd.

Csodás kastélyok, templomok, monumentális hegyláncok, kiterjedt erdők, színes kulturális élet – ez jellemzi Erdélyt, hamarosan pedig egy 1400 kilométer hosszú túraútvonal fogja majd össze a legvarázslatosabb tájakat.

Az egész Romániát átszelő útvonal, a Via Transilvanica az ukrán határ közelében található Putnától egészen a Duna-parti Szörényvárig vezet. A Via Transilvanica útirányjelzőkkel van szegélyezve, de a túraútvonal sokkal több, mint néhány narancssárga T betűvel díszített kilométerkő, hiszen

a kirándulás során a túrázók megismerhetik a helyi közösségeket, a vidék történelmét és hagyományait, látnivalóit és a vadonélő állataikat is.

Az 1400 kilométeres távot természetesen nem kell egyszerre megtennünk. A Via Transilvanica szakaszokra van osztva, melyek százötven és háromszáz kilométer között mozognak.

A túrázókat segíti egy több mint 250 oldalas kiadvány, valamint egy okostelefonos applikáció, ami a fenntartható turizmust népszerűsíti. Felhívja a figyelmet arra, hogy a túraútvonal rejtett kincseinek jelentős része nem érhető el autóval, így

a kirándulóknak kerékpárra kell pattanniuk, vagy gyalog kell felfedezniük a rájuk váró csodákat.

Úgy tudni, a Via Transilvanica útvonal ezer kilométeres szakasza már elkészült, a fennmaradó négyszáz kilométert pedig az év végén adják át.

(Forrás: TimeOut.com, fotók: Getty Images)

románia | via transilvanica | kirándulás | túrázás | erdély

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom