Egyszerűen nem lehet legyőzni ezt az országot, ha a világ legjobbját keressük

Mitől lesz egy ország nagyszerű? Ezer és egy tényezőt kell figyelembe venni ennek megállapításához, legyen szó a megélhetési költségekről, a biztonságról, a politikai stabilitásról, a környezetről – és a lista sokáig folytatható még.

Mindezeket és sok egyéb tényezőt is figyelembe véve rakta össze a US News and World Report a legjobb országok rangsorát 2024-re vonatkozóan. A lista összeállításához a világ 89 különböző országáról közel 17 ezer résztvevő bevonásával készült felmérést használtak fel, és bár a tavalyi gyűjtéshez képest történt néhány változás, a győztes kiléte nem változott.

Svájc tehát ismét elhappolta a világ legjobb országa címet, méghozzá a harmadik egymást követő évben, összességében a hetedik alkalommal. Csakhogy ezt a teljesítményt kontextusba helyezzük: a kutatás mindössze kilenc éves múltra tekint vissza, amiből hétszer Svájc nyert, a másik két győztes Németország (2016-ban) és Kanada volt (2021-ben).

Mi az, ami miatt Svájc megint kiérdemelte az elismerést?

Mindannyian értékeljük a csokoládét, a sajtot és a mesés alpesi tájakat, bár az is nyilvánvaló, mennyire drága ott élni.

A tanulmány szerint – annak ellenére, hogy az elemzésben vizsgált tíz alkategória közül (amelyek között olyan tényezők szerepelnek, mint az örökség, a társadalmi célok, valamint a kulturális befolyás) egyikben sem végzett az első helyen – Svájc a második legjobb hely a vállalkozások számára, harmadik legjobb az életminőség tekintetében, és a politikai stabilitást tekintve is az élen tanyázik.

A 10-es lista így alakult:

  • Svájc
  • Japán
  • USA
  • Kanada
  • Ausztrália
  • Svédország
  • Németország
  • Egyesült Királyság
  • Új-Zéland
  • Dánia

Bár a világ minden táján akadnak gyönyörű tavak, egy friss összeállítás készítői megnézték a számokat, hogy pontosan melyek rendelkeznek a legtöbb Instagram-hashtaggel, mégpedig azért, hogy megtalálják a bolygó legfotogénebbjeit. A listát böngészve vannak köztük kevésbé ismertek is, melyeknél nem tolonganak annyira a lájkvadászok.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

országa | rangsor | legjobb | Svájc | lista

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom