A világ legkönnyebb pezsgősüvege a fenntarthatóság iskolapéldája

Mozgalmas időszakot tudhat maga mögött az ismert pezsgőgyártó, a Telmont. Azt a célt tűzték ki, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat, ezért pedig valóban mindent meg is tesznek. 

Több lépésben kívánja megszüntetni károsanyag-kibocsátását a Telmont.  Ennek egyik fontos lépése volt a világ legkönnyebb pezsgősüvegének megalkotása, ami csupán 800 grammot nyom.

A Telmont a francia Verallia üveggyártóval dolgozott együtt az új projektben, közösen pedig létrehoztak egy forradalmian új pezsgősüveget, ami nemcsak 35 grammal könnyebb a hagyományos palackoknál, de lényegesen kisebb ökológiai lábnyommal is rendelkezik, közben ugyanolyan strapabírók.

Az „Au Nom de la Terre” (Az anyatermészet nevében) szlogent viselő környezetvédelmi vállalásuk szerint minimalizálni kívánják a környezetre gyakorolt káros hatásukat,

2030-ra klímapozitívvá, 2050-re pedig nettó pozitívvá kívánnak válni.

Az elmúlt években újragondolták a csomagolásaikat, újrahasznosított üvegeket használnak, tudatosabban gazdálkodnak az üzemanyaggal és nagyüzemben kezdik előállítani a 24 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátású palackjaikat is.

Az első harmincezer, immáron könnyű palackba töltött Reserve de la Terre 2026-ban lesz megvásárolható, ugyanakkor bíznak abban, hogy fejlesztésüket szélesebb körben is alkalmazzák majd.

A Telmont környezettudatos erőfeszítései sokak figyelmét felkeltették, köztük Leonardo DiCaprio-ét is, aki tavaly szerzett részesedést a pezsgőházban.

(Forrás: Elite Traveler, fotók: Telmont)

pezsgőgyártó | leonardo di caprio | pezsgőház | pezsgő | telmont

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom