Szuperjumbókat vet be mindössze egyórás útjaira az egyik légitársaság

Visszatér a nagy kedvenc.

Hatalmas méretének és híresen csendes fedélzeti körülményeinek köszönhetően az Airbus A380-ast eredetileg hosszú távú repülésekre tervezték, de novembertől a Singapore Airlines mindössze hatvanperces utakra fogja bevetni a szuperjumbókat.

Mindez azt jelenti, hogy a Szingapúrból a malajziai Kuala Lumpurba tartó járatokon ülők vélhetően a legrövidebb ideig repülő A380-asok fedélzetén utazhatnak.

A Singapore Airlines megerősítette, hogy az A380-ast "ad hoc jelleggel" heti több alkalommal is használják a két célallomás között november elejétől december elejéig, valamint nemrégiben azt is bejelentette, hogy november közepétől újra üzembe helyezi a földön rekedt A380-asait a jóval hosszabb Szingapúr–London járatokon is.

A légitársaság szerint két fő oka van a visszatérésnek: az egyik az üzemeltetési igények, a másik pedig az A380-asnak az utasok körében tapasztalható vonzereje. "Az A380-as egy csodálatos repülőgép – mondta a társaság szóvivője.  – Vannak, akik kifejezetten azért foglalnak jegyet, hogy azon repülhessenek."

Nem a Singapore Airlines az egyetlen légitársaság, amely ősszel egyszeri rövid távú szuperjumbo-járatokat indít. A British Airways november elejétől szintén A380-asokat küld Londonból bizonyos  európai célállomásokra, méghozzá a légitársaság szerint azért, hogy "lehetővé tegye a személyzet megismerkedését" a géppel transzatlanti járatokra való visszatérés előtt.

Bár a légitársaság hivatalosan még nem erősítette meg, hogy mely európai járatokon fognak közlekedni a gépek, de a foglalási oldalon kiderül, hogy a London–Frankfurt és London–Madrid útvonalakon veti be az A380-ast.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a Covid a szuperjumbo – amelyet az Airbus már nem gyárt – végét is jelenti, hiszen olyan légitársaságok, mint a Lufthansa és az Air France már nyugdíjazták a típust, a Singapore Airlines, a British Airways, valamint az Emirates, a Qantas és az All Nippon Airways viszont  továbbra is elkötelezettek az A380-as mellett.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)

visszatér | rövid | repülőgép | A380 | járat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom