Tegnap volt az utolsó hidegfront a héten: holnaptól erős felmelegedés jön, a hétvégén 30 fok lesz, a Balaton és a Velencei-tó 21 vize fokos lesz.
Úgynevezett „előoldali helyzet” határozza meg az időjárásunkat a hét második felében, azaz délnyugat felől meleg, szubtrópusi eredetű légtömegek érkeznek fölénk, vagyis
visszatér a nyár.
Csütörtökön még egy hűvös reggelre ébredünk, azután viszont indul a melegedés: napközben 21-26 fokot mérhetnek majd, de ezzel még koránt sincs vége.
Ahogy az Időkép közölte egy látványos infografika kíséretében, pénteken „már 24-29 fokos maximumokat mérhetünk, hétvégén pedig elérjük,
vasárnap néhol egy-két fokkal meg is haladjuk a 30 fokot, így még egy strandolás is bőven beleférhet.”
„Felhők alig lesznek az égen, pénteken és a hétvégén szinte az egész országban zavartalan lesz a napsütés – közölte a manapság ritkán olvasható felhőtlen pozitív mondatot a szakportál. – Az őszre legfeljebb a hajnali órákban helyenként megjelenő pára- és ködfoltok fognak emlékeztetni, de ezek napkeltét követően gyorsan feloszlanak.”
A hétvégén tehát az átlagosnál 8-10 fokkal melegebb légtömeg árasztja el a Kárpát-medencét – osztották meg egy másik cikkben.
Mi a magunk részéről ehhez annyit teszünk hozzá, hogy eláruljuk, hogyan indulj balatoni road tripre, hogy igazán megéld az élményt.
(Forrás: Időkép, fotó: GettyImages)
strandidő | kánikula | meleg | strand | hőség | balaton
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Luxus megfizethető áron: ezek Európa legolcsóbb ötcsillagos úti céljai
72 óra Izlandon
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!