Viszi a lendület – Juronics Tamás-interjú

Kossuth-díjas magyar táncművész és koreográfus, színházi rendező, érdemes művész. Juronics Tamás több mint harmincéves pályája során eltáncolt, megkoreografált és megrendezett mindent, amit érdemes eltáncolni, megkoreografálni és megrendezni. A Szegedi Kortárs Balett társalapítója és művészeti vezetője meglepően sokoldalú alkotó, akinek életművében elfér A csodálatos mandarin – életének talán legfontosabb szerepe –, és az olyan populáris musicalek is, mint például az Evita. Az ötvennégy éves művésszel arról beszélgettünk, hogy miért képtelen megállni, mit jelent számára a kényelem, miért nem szívesen lötyög házibulikban, és az is kiderül, miért fontos a homok és a tenger.

Ezen a fotózáson a Skechers gondoskodott a lábak kényelméről. Kattints ide és keresd meg a neked valót!

– A Skechers-szel közösen egy olyan anyagot szerettünk volna létrehozni, ami tükrözi Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett dinamizmusát – mondta Izing Róbert, a Roadster magazin főszerkesztője a Roadster 13. számában megjelent cikkről. – Nagyon örülök, hogy Wertan Botond személyében sikerült egy olyan fotográfust találnunk, aki látásmódjával abszolút felerősítette azokat az irányokat, amiket még az ötletelés során elképzeltem. Juronics Tamás szerint nincs klasszikus színház vagy kortárs színház, jó színház van és rossz, és ezzel az anyaggal mi is szerettük volna feloldani azokat határokat és asszociációkat, amik sokunknak eszébe jut, ha meghalljuk a balett szót. A cikkben Tamást igyekeztünk háromdimenziós egyéniségként megmutatni, a csodás Hotel Collectben készült fotókon pedig ő is, és karizmatikus táncosai, Nier Janka és Vincze Lotár is olyan formabontó és szerintem lehengerlő módon jelennek meg, ami egyszerre energikus és elegánsan cool.

– Pina Bausch, a kortárs tánc legendás alakja mondta azt, hogy ő a tánccal az élethez akar egy nyelvet megtalálni. Mit tud elmondani a tánc, amit más művészeti ág nem?

– Szeretem ezt a kérdést a befogadói oldalról megközelíteni. Most csináltam meg a Lear király-t, ami alapvetően egy szövegcentrikus mű. Tánccal nehéz egy történetet olyan pontossággal visszaadni, mint egy szöveg, de az is biztos, hogy a tánc többet bíz a befogadó fantáziájára. Nem gondolom, hogy tudatosan meg kellene mindent fejteni, amit látunk, de mondjuk egy Shakespeare-mű esetében nem árt követni a cselekményt. Ha egy táncművel nem történetet mesélünk, akkor az szabadabb asszociációkra ad lehetőséget. Vékony jég ez, és a nézők fejével is gondolkodnunk kell. Én azt gondolom, hogy vidéki társulatként a Szegedi Kortárs Balett feladata, hogy mindenkihez szóljon, és hogy a közönségét szélesítse, ne pedig szűkítse.

A kortárs tánc kifejezést én nem is szeretem, szerintem már nem is létezik az, amit anno így neveztünk. Tizenhét éve rendezek, és színháznak tekintek minden műfajt, akár táncot, akár operát rendezek.

Nem is szeretem korlátozni, hogy kihez szólunk. Most egy családi musicalen dolgozunk, ami remélem, hogy rengeteg mindenkihez el fog jutni. Nem bontom műfajokra a munkásságom: szerintem van jó színház, meg nem jó színház.

– Hogyan zajlik a transzformáció táncosból koreográfussá? Olyasmi ez, mint a fociban, ahol már az aktív játékoskarrier közben érződik, kiből lehet jó edző?

– Engem a koreográfia nagyon hamar megtalált. Tizennyolc voltam, amikor elkezdődött a táncoskarrierem, és három év múlva, huszonegy évesen már koreografáltam. Huszonnégy évesen kezdtem el vezetni az újjáalakuló Szegedi Kortárs Balettet. Nem értek támadások, nagyon biztató közeg vett körül, továbbá a bennem levő ambíció annyira nagy volt, hogy áttoltam volna bárkin az akaratomat. Vitt a lendület. Ez pont harminc éve volt, úgyhogy ősszel meg is fogjuk ünnepelni. Negyvenéves koromig tácoltam, addig együtt létezett egymás mellett a táncolás és az alkotás. Próbákon sokszor tánc közben is azt néztem, milyen a színpad megvilágítása, és ez néha zavaró is volt, mert nem egyszerű fejben két helyen lenni egyszerre. A koreográfusi múltam miatt viszont nagyon könnyen álltam át a sötét oldalra, azaz a rendezésre.

– Híresen nagy a munkabírása, egyik nagy projektről ugrik a másikra. Akit ennyire hajt a színház iránti szenvedély, ki tud kapcsolni, meg tud állni?

– Nem tudom, mi az, hogy megállni. Az elmúlt harminc évben nem volt ilyen. Régóta gondolkodom rajta, hogy kellene egy szünet, de mindig jön egy jó felkérés. A családom szeretné, ha több időt töltenék velük, és én igyekszem is a gyerekekre minél több időt szánni, szóval az igény megvan bennem, de közben ott van az is, hogy a munkámat végeznem kell. Persze ma már nem minden a színház, és nem a színházi büfében élem az életem, mint régebben, hanem megyek haza, amint lehet.

– Táncosnak lenni köztudomásúlag olyasmi, mint az élsport, a test határainak folyamatos feszegetése alapkövetelmény. Mennyire fontos egy ilyen karrier után a pihenés és a kényelem?

– Egy táncos lába a munkaeszköze, ezért rendkívül fontos a számára. Nem kíméljük, sérülékeny is, szóval én ma már nagyon szeretem, ha kényelmesen érzi magát a lábam. Noha mi, táncosok folyamatosan eddzük, és speciálisan erős lábakkal rendelkezünk, azért fiatalként sok mindent elkövetünk ellene. Aki látott már táncost, tudja, milyen vádlijuk van, hiszen sokszor lábujjhegyre kell emelniük az egész testsúlyukat. Én fiatalon nagyon nem kíméltem a lábam, olyan technikákat csináltam, amik akkor jónak tűntek, aztán idővel kiderült, hogy sok kárt okoztam magamnak. A táncosaimnak ma már nem engedem elvégezni ezeket a mozdulatokat, mert veszélyesek.

Nekem olyan cipő kell, ami az én nem jó állapotban lévő bokámat kényelmesen tartja, de ezen túl persze az esztétikum is fontos.

Ezt a kettőt kell ötvöznie egy cipőnek. Öltözködést tekintve a klasszikus vonalat szeretem, ebben az életkorban már nem akarok trendi lenni, azt meghagyom a fiataloknak.

– Ha egy táncos elmegy bulizni, akkor tudja lazán lóbálni magát, vagy a munka jut eszébe a mozgásról, és képtelen felengedni?

– Ez egy remek kérdés. Engem mindig feszélyezett, ha társaságban kerültem ilyen helyzetbe. Olyan, mint amikor egy humoristának azt mondják a barátai, hogy na, mondj egy viccet. Csak akkor tudtam táncolni ilyenkor, ha eleget ittam. Nevezhetjük nyugodtan gátlásnak. Az volt a fejemben, hogy engem annyira a minőségi, kidolgozott mozdulatokkal azonosítanak, hogy úgy voltam vele, engem ne lássanak már lötyögni. Mert lötyögni nem tudok jobban, mint egy átlagember. Ma már ez sem nagyon foglalkoztat, mert maximum baráti körben teszek ilyesmit. Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy közben sokszor nagyon nehéz megfékezni a lábamat, hogy ne kezdjek el mozogni valami jó zenére. Összetett dolog ez. A salsa jópofa, de sosem vettem a fáradságot, hogy megtanuljam. Ellenben a magyar néptánc megvan, és annak az elsajátítása nagyon felszabadító élmény volt számomra.

– Mennyire fontos szerepet tölt be az életében az utazás?

– A tánc révén rengeteg helyre eljutottam, szinte minden kontinensen jártam, és ez a sok utazás alapjaiban formálta a világlátásomat. Balin sokszor voltam, nekem az a csúcs, de a gyerekeimet, akik hét- és háromévesek, ebben a korban nem tenném ki a hosszú repülőútnak. Most jobban megfelelnek az autóval elérhető célpontok, a tenger a fontos és a homok, miattuk.

– Ha jól tudom, van egy nagymotorja. Két keréken nem vágna neki a világnak?

– Van egy épített Harley-Davidson Electra Glide-om. Nekem a motoron ülő ember mint fogalom, nagyon különleges, és közel áll hozzám. Mostanában ritkán tudom elővenni, de régebben jártam nagy motorostúrákra. A Harley-Davidson gyerekkori vágy volt, szóval nem a kapuzárási pánik része. Ez a fajta lassú motorozás, amit ezek a motorok kínálnak, ebben az életszakaszban, amiben vagyok, nagyon illik hozzám. A legendás 66-os úton egyszer nagyon szívesen végigrobognék. Ha már a nagyvilágról beszélünk, egy fontos dolog: én nagyon büszke vagyok Budapestre. A legtöbb európai nagyvárosban jártam, és meggyőződésem, hogy Budapest a legszebb. Igen, Párizs gyönyörű, London pedig izgalmas, de nekem Budapest a csúcs. Szerintem nagyon büszkék lehetünk erre a városra.

(Fotó: Wertán Botond. Stylist: Schreiter Lilla. Smink: Szőnyi Zsófi. Helyszín: Hotel Collect)

juronics tamás | skechers | szegedi kortars balett