A Volvo közepes kombijában egyesül mindaz, amit a cég egy ideje mesterien csinál. Forma és tartalom olyan tökéletes harmóniában, hogy abba a vezető is rögtön belesimul.
Annyi információt állítunk elő magunkról és a világunkról, hogy még gondolatkísérletként is ijesztő, mi lenne, ha akár csak a tíz-tizenöt évvel ezelőtti technikai színvonalon kellene tárolnunk azokat. Nem kell, és remélhetőleg az egyre felfoghatatlanabb mennyiségű adat keletkezésével párhuzamosan tovább fejlődik a technika, és marad még terünk élni. Jó néhány évre visszamenőleg minden elérhető, a képek és a videók már olyan felbontásban, mintha ott lennénk a helyszínen. Arra viszont még nincs technológia, hogy azt is átélhessük, amit azok, akik nem tárhelyről reprodukálták az élményt, hanem helyben tapasztalták.
V60 néven nem régóta létezik kombi Volvo, egészen pontosan egy generáció készült a mostani előtt, a 2011-es modellévtől. Ránézésre ma már nehéz lenne megállapítani, hogy az elegáns, a sportos, vagy valamilyen más jelző illett leginkább az akkori V60-asra: kellemes, konfliktuskerülő forma, elöl kicsit semmilyen, hátul kicsit érdekesebb, meghökkenteni legfeljebb azt tudta, aki utoljára a nyolcvanas években látott kocka-Volvót.
Furcsa lehet, de az a V60-as inkább sportosnak számított – azt a hatást viszont messze nem váltotta kis 2010-ben sem, mint a második generáció napjainkban.
Ez ugyanis még a Volvo nagyon eltalált újkori dizájnvonalában is kiemelkedően jól sikerült.
Hosszabb és alacsonyabb lett, ezzel jelentősen javultak az arányai, de ez csak részben oka annak, hogy a V60-as kifejezetten jó kiállású autó lett. Lám, vadulás és feltűnősködés nélkül, egészen egyszerű formákat és trükköket – széles hűtőmaszk, hosszú orr, finoman lejtő tetővonal – alkalmazva, néhány egyedi, de jól sikerült részlettel – mint a Thor-kalapácsos fényszórópár, valamint a csomagtérajtóba és a tetőoszlopba is belemetsző hátsó lámpák – mennyire harmonikus karosszériát lehet alkotni.
Ez a Volvo a kiegyensúlyozottságával, az eleganciájával, a méretével és a finoman jelzett erejével kelt feltűnést. Elismerést vált ki, nem irigységet vagy gyűlöletet, márpedig a Volvo-vásárlók egy része régóta azért volvós, hogy ne legyen például BMW-s vagy audis.
Ránézésre a V60-nal az is elégedett lehet, aki más márkából ül át bármilyen okból, és az is, aki a hagyományos volvós értékeknek nevezhető visszafogottságot keresi. Az új V60-as viszont még a kifejező nevű Base változatban is majdnem tízmillió forint, a „ránézésre megfelelő” nagyon kevés a sikerhez.
A V60 beülésre is megfelelő, de még mennyire. Ha a beltér alapján akarnánk megfogalmazni a skandináv életérzést, valami ilyesmire jutnánk: minőségi, nyugodt, kényelmes, semmiképp nem zsúfolt, viszont nem is feszengősen minimál, a részletekre is odafigyelő, és a közepébe van állítva egy tablet. Utóbbi nem a hagyományos skandináv dizájn alapeleme: bár formailag illik a miliőbe, a használhatósága, az infotainment menürendszere messze nem annyira kiforrott még, sem ebben a Volvóban, sem a többiben. Baj, de nem tud felidegesíteni.
A V60-asban ugyanis más nyugalmi helyzetbe kerülünk, olyanba, amilyenben sokkal többet kéne lennünk. Nincs fojtogató sterilitás, a Volvo nem szakít ki a zajos, zavaróan nyüzsgő világból, csak
mintha lenne benne valamilyen, a beszállástól aktív pulzus- és vérnyomáscsökkentő funkció.
Ezt bizonyítja a tesztautó motorizáltsága is: a T6-os nem a csúcsmodell (az a 390 lóerős T8 hibrid), de a 310 lóerő még akkor is jóval több a kellemesen dinamikus haladáshoz szükségesnél, ha egy 4,76 méteres, közel 1,8 tonnás autót kell mozgatnia. Hat másodpercen belül ér százra, a végsebessége a sztenderd 250 km/h – egy ilyen autónak akkor is jól esik taposni, ha az csak egy családi kombi.
Ráadásul a T6-oshoz összkerékhajtás és nyolcfokozatú automata váltó is jár, nem kell görcsbe szorítani a kormányt, váltókart rángatni és aggódni a sodródó kocsi miatt akkor sem, ha odalépünk neki. Odaléphetünk, sportfokozat is van erre az esetre – de nem nagyon fogjuk használni.
A Volvo V60 ugyanis teljesen más karakterű. Az erő itt kényelmi és biztonsági funkció, nem a száguldáshoz kell, ezzel az autóval annyira akarunk csapatni, mint szántani vagy meggyet magozni. Nem illik a harmóniába, ami ennek a kocsinak a legfőbb jellemzője. Annyira, hogy az még sok év múlva is nyilvánvaló lesz.
(Fotó: Tóth István)
teszt | volvo v60 | autóteszt | 4x4 | volvo | kombi
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!