Annyira érzi a Volvo a trendeket, hogy arról külön cikkben lehetne értekezni. De most nem ez jön, csak az Év autója, az XC40-es méltatása, ez is érdekes lesz.
Tulajdonképpen annyira egyszerű az autógyártás elve: vagy jó kocsit kell csinálni, ami ugyan drága és macerás, de megérheti, vagy egy elég egy közepes is, amit aztán filléres ötletekkel olyan szerethetővé lehet tenni, hogy a tulajdonosai megsirassanak még egy magasabb járdára parkolást is. A Volvo a mai iparági viszonyok között végtelennek számító ideig gyártásban tartott XC90-essel megmutatta, hogy nagyon érti az SUV-vásárlók igényeit, a módszert azonban nem kizárólag a méretarány változtatásával, hanem a karakterek igazításával vitte egyre kisebb kategóriába. Az XC40-essel pedig – benyomásaink alapján – a fenti két módszert elegyítve jó, mai, szerethető kocsit csinált.
Az XC40-es az eddigi legkisebb verzió, ennek vevői hagyományosan trendérzékeny fiatalok. Leginkább az ábécé hátsóbb betűivel illethető kategóriájú filmekben és sorozatokban láthatjuk, mennyire rettenetes eredményre vezethet, ha komoly felnőttek próbálják eladni magukat laza srácokként. Ilyenkor születnek a „banyek, mi a csudát akar ez a fickó, nem csípem” jellegű megoldások. A Volvónál viszont vagy fiatalokat alkalmaznak, vagy örök fiatalok dolgoznak, a lényeg, hogy tökéletesen ráéreztek, hogyan csináljanak egy ízig-vérig trendi kis szabadidő-autót, ami ízig-vérig Volvo is.
Az egyébként kínai tulajdonú Volvo Kínában gyártott S90-ese óta tudjuk, nem kell félni Ázsiától, de reklámozni persze inkább a svéd vonalat célszerű. Egy ideje ezt egy kis svéd zászló is demonstrálja az ülések varrásánál, az XC40-esnél pedig erre szolgál a motorháztető éle alól kilógó zászlócska is. Semennyibe nem kerül, csak épp valakinek eszébe kellett jusson, aztán a szériaváltozaton is véglegesíteni kellett. Kifejező részlet.
Annyira egyszerű a formája, mégis mindenhol van egy apró részlet, amitől egyedi lesz, az egészből pedig egy harmonikus, modern Volvo lesz, amely könnyedén megkülönböztethető az XC60-astól és az XC90-estől is – nem akarunk beleavatkozni autógyártói belügyekbe és viszonyokba, de a kizárólag klónozásra és méretarány-váltásra képes gyártóknak dolgozó fejvadászoknak a Volvo-tervezők környékén próbálkozhatnának.
Leginkább a far jellegzetes, és bár sokszor rosszul sül el, ha a rendszámot lejjebb teszik, a csomagtérajtón pedig marad a nagy lemezfelület, egy márkaidentitást növelő VOLVO-felirattal ezt sikerült elkerülni. Az első fényszórók természetesen Thor világító kalapácsát rejtik, az ajtók aljának homorítása optikailag alacsonyabbá, nyújtottabbá teszi az oldalnézetet, a tető C oszlopai pedig stabilitást sugároznak (mellesleg képesek egy viszonylatnyi BKV-buszt elrejteni a holttérben, holttérfigyelő elektronika és 360 fokos kamera még nem volt ilyen hasznos). A tesztautó kétszínű fényezése dob még egy kicsit az összképen, remek.
Sok praktikum vérzett már el a dizájn oltárán, az XC40-es viszont nincs az áldozatok között: még hátul is van benne elegendő hely, ami itt nem nyújtózást, hanem normális teret jelent, elöl szokás szerint jobb a helyzet. A műszerfal tipikusan volvós, csak helyenként olcsóbb anyagokból – hiába tetszik a célcsoportnak az autó, ha túl drágán vehetik csak meg –, a szellőzőrostélyok függőlegesen állnak, és van néhány egyéb XC40-specifikus apróság is. Hozza ugyanazt, mint a külső: Volvo-SUV, mégis egyedi.
Biztos hamar lesz minden Volvóban, de az XC40-ben már van On Call rendszer, amellyel telefonról-tabletről láthatjuk, hol a kocsi, zárva van-e, mennyi még a hatótávja, automatikus vezetési naplón nézhetjük vissza az útvonalat és az adott szakaszokhoz tartozó fogyasztást, valamint felvillanthatjuk a lámpát vagy megszólaltathatjuk a kürtöt, ha enélkül bambán kóvályognánk a parkolóházban, és a rendszert az autómegosztásra is felkészítették.
A szerelem tárgyának alkalmas autók vásárlói sokszor nem kérdeznek rá, de azért megemlítem: az XC40 menni is tud. A tesztautóban ezt egy D4 jelű, 190 lóerős, kétliteres dízelmotor tette lehetővé, ami úgy passzol bele, mint a svéd zászlócska hozzá. Sokkal érdekesebb a T3-as alapváltozat, ami egy benzinest jelent három hengerrel – még nem próbáltuk, addig maradjunk annyiban, hogy szokatlan egy Volvóban, de szinte már természetes a konkurenseknél.
Az XC40-tulajdonlás öröme minimum 8,7 millió forintért élhető át, a tesztautóhoz hasonlóan motorizált és felszerelt változathoz viszont majdnem kétszer ennyi pénz kell. Ne legyenek kétségeink, hogy sokak kifizetik majd legalább az indulóárat, nekünk pedig lesz módunk ellenőrizni az utcán, megvan-e még a motorháztető kis svéd címkéje.
Ez is érdekelhet:
Art deco és military egyesül az egyik legfurcsább Volvóban, amelyik majdnem megteremtette a szabadidő-autók kategóriáját úgy hat évtizeddel ezelőtt.
(Fotó: Nagy Gergely)
nagy sztori | suv | teszt | volvo xc40 | autóteszt | volvo
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!