A Volvo anyadisznója nem családi kirándulásra, hanem háborús frontra való

Art deco és military egyesül az egyik legfurcsább Volvóban, amelyik majdnem megteremtette a szabadidő-autók kategóriáját úgy hat évtizeddel ezelőtt.

Léteznek háromtonnásnál sokkal nehezebb Volvók is, csak azokon vagy több tucat ülés van, vagy több tucatnyi raklappal teli félpótkocsit vontatnak, vagy sárgára vannak festve, és munkavédelmi sisakban szokás beszállni. Ez viszont nem ilyen. Közelítsünk talán a méretek felől! négy méter hetven hosszú – alig rövidebb nála egy V60-as. Tíz centi híján két méter széles – szinte milliméterre V60-paraméter. Kétszáztizenöt centi magas – ez vagy egy V60-as teljes magassága a tetőboxára kötözött talicskára kötözött kisszekrénnyel a tetején, vagy

a svéd hadsereg számára az ötvenes években készített, Volvo teherautó-alvázra szerelt Volvo személykocsi-karosszéria, kevésbé ismert nevén Volvo Sugga, még kevésbé ismert nevén Volvo TP 21.

A sugga hindi nyelven papagáj, ám sem a hindi nyelv használata, sem a papagáj mint névadó nem lenne indokolt. Ellentétben a svéd megfelelővel, ami kocát jelent, és egészen találó egy ennyire drabális, nem épp fürge mozgású jelenséghez.

1953 és 1958 között, mindössze 720 darab készült belőle, így annak ellenére nagy ritkaság, hogy a svéd hadseregnek szerencsére az ötvenes évek óta nem kellett nagyon háborús fronton járműveket vesztenie. Pusztítást inkább a hadrendből kivonás után a polgári kókányolás okozott, az idő vasfoga beletört volna a karosszériába, a lemezvastagság olyan, hogy valószínűleg egy újkorában víztartályba merített Sugga sem lett volna képes még átrozsdásodni.

De kezdjük az elején. A Sugga előtt is létezett katonai Volvo, azt TPV-nek hívták, 1944-től két évig gyártották, egészen hasonló elv szerint: a PV 801-es taxi lemeztetejét vászonra cserélték, hogy lehetővé váljon a légi megfigyelés, az egészet pedig egy Volvo teherautó összkerekes vázára építették.

A PV 801-es mint személyautó...
...és mint katonai jármű

Ehhez képest nagy fejlődés volt a TP 21. Bár ugyanúgy egy taxi a felső része – a PV 831 – és egy összkerekes teherautó az alsó, a nagyobb kerekek miatti nagyobb hasmagasság és jobb úttartás, a mindkét tengelyre szerelt differenciálzár és a rövidebb tengelytáv miatt a terepen is meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, és manőverezni is könnyebben lehetett – a hadászatban mindkettő jól jöhet.

PV 831-es taxi és taxisa, plusz egy legény

A Volvo úgy gondolta, hogy más országok is érdeklődnek majd a rádióskocsiként használt Sugga iránt, és lehet, hogy ez így is volt, az viszont biztos, hogy végül csak a svéd hadsereg használta, az idegen nyelvre fordított prospektusok pedig a gyűjtök kincseivé váltak. Civil vásárlókra is számítottak, nekik kombi karosszériát szántak, ami ma biztossiker-recept, sorozatgyártás híján azonban nem derült ki, az ötvenes években is az lett volna-e egy igazi terepre is alkalmas szabadidő-autó.

A Suggánál nyitott tető helyett tetőablakra egyszerűsítették a megfigyelési lehetőséget, a szellőzésre viszont volt ennél hatékonyabb módszer, a felhajtható szélvédő. Az utasoknak persze nem a kényelme, hanem a túlélést jelentő mobilitása volt elsődleges, ezért rendes terepjáróhoz méltóan meredeznek a karok a két első ülés között, kapcsolható 4x4 és felező is van.

Egy bájos és egy csodaszép részlete van a műszerfalnak: az egyik a középső hamutartó, amit a taxióra helyére szereltek, ezen a képen látszik, hogyan funkcionált a személytaxi változatban:

A másik pedig a műszeregység gyönyörű art deco tipográfiája, ami szintén a taxiból származik, és a világ katonaijármű-gyártásának átfogó ismerete nélkül is megajánljuk neki a Világ Legművészibb Katonaijármű-részlete kitüntetést.

Gyárilag 3,67 literes, kilencven lóerős sorhatos motort szereltek a Sugga orrába, ma már viszont ilyet csak elvétve találni a megmaradt példányokban. Hely volt, a V8-as hang nagyon illik a karakteréhez, ilyen blokkat kapott a legtöbbjük, de egy lengyel cég például elektromos ablakemelőket és légkondit is épít a felújított Suggákba, ezzel még furcsább öszvért képesek létrehozni az eredetinél is.

Sugga-hirdetések nem feszítik szét a használtautó-oldalakat, de nem reménytelen találni egyet, ha valaki a már vele összehasonlított V60-asnál olcsóbban akar egy jobb terepképességű, sokkal egyedibb Volvót magának.

Ez is érdekelhet:

Skandináv, divatos, és aranytojást tojik – Volvo XC60

A Volvónak nagyon fontos a kisebbik szabadidő-autójuk sikere. Kipróbáltuk a nagy előd utódját, és nem aggódunk a márkáért.

(Fotók: Volvo, Wikimedia)

volvo tp 21 | nagy sztori | típustörténet | katonai jármű | oldtimer

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom