Februárban jelentős fennakadásokra kell számítani az olaszországi közlekedésben. Országos sztrájkokat hirdettek, melyek a hónap közepén a repülőjáratokat, a február végén pedig a vasúti közlekedést érintik.
Február 16-án, hétfőn országos légi közlekedési sztrájkot tartanak Olaszországban. A munkabeszüntetés Olaszország legnagyobb repülőtereit érinti, köztük a milánói Malpensa és Linate, a római Fiumicino, a velencei Marco Polo, valamint a veronai Valerio Catullo repülőteret.
A pilótákat, légiutas-kísérőket és földi kiszolgáló személyzetet képviselő szakszervezetek is csatlakoznak az akcióhoz. Az olasz jogszabályok értelmében ugyanakkor
reggel hét és tíz óra, valamint este tizennyolc és huszonegy óra között közlekedniük kell a járatoknak.
A becslések szerint a sztrájk akár huszonhétezer ezer utast is érinthet közvetlenül, de további késések, illetve járattörlések is várhatók a következő napokban.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Vueling légitársaság légiutas-kísérői szintén egész napos munkabeszüntetést terveznek erre a napra, valamint a milánói Linate és Malpensa repülőtereken a földi kiszolgáló személyzet is sztrájkba lép.
A hónap végén az olasz állami vasúttársaság, a Ferrovie dello Stato Italiane munkavállalói hirdettek munkabeszüntetést. A sztrájk február 27-én, pénteken huszonegy órakor kezdődik, és február 28-án, szombaton 20:59-ig tart. Az előzetes információk szerint a regionális járatok, a nagysebességű Frecce vonatok, valamint az Intercity szerelvények egyaránt érintettek lehetnek.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
közlekedés | sztrájk | olaszország | járattörlés | munkabeszüntetés
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Jóga a tetőn, jegesfürdő a hegyekben: a Roadster és a GoBeyond megmutatja, hogyan kellene kinéznie egy modern nyaralásnak
A 4 betű, amit soha nem akarsz látni a beszállókártyádon
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
