Ebben az európai országban ülnek az emberek a legszívesebben vonatra

Az Európai Unió célja, hogy egyre többen utazzanak vonattal, a Covid azonban jócskán visszavetette a vasúti forgalmat is. Kérdés, hogy mi történt a járvány után.

2019-ben Európában az egy lakosra jutó (külföldi és belföldi utazók által megtett) utaskilométerek tekintetében Svájc járt az élen 2378-cal, a sort pedig Görögország zárta mindössze 117 kilométerrel. Az uniós átlag 927 kilométer volt. 2021-re ez a sorrend nem változott, de a számok igen: Görögországban 61, Svájcban pedig 1536 kilométerre, míg az uniós átlag 583 kilométerre csökkent.

2019-ben Ausztria könyvelhette el az egy főre jutó legtöbb utaskilométert (1440 km) az EU-ban, majd Franciaország (1437 km), Svédország (1429 km), Németország (1208 km) és az Egyesült Királyság (1078 km) következett. Dániában (1063 km), Csehországban (1019 km) és Olaszországban (939 km) a számok szintén meghaladták az uniós átlagot.

2021-ben a nemzetközi utazók a leghosszabb távolságot Luxemburgban tették meg átlagosan, 136 kilométer/lakossal,

majd Svájc (65,2 km), Csehország (57,5 km), Franciaország (48,6 km), Németország (43,7 km), Dánia (36,8 km) és Ausztria (26 km) következett.

Az egy lakosra jutó vasúti utazások számát tekintve 2019-ben Svájc járt az élen 60,8 utazással, miközben az uniós átlag 18,4 utazás volt. Ezt meghaladta Dánia (35,6), Németország (35,4), Ausztria (31,4), az Egyesült Királyság (27,6), Svédország (25,9) és Franciaország (18,8).

Az említett kategóriákban Magyarország nem szolgáltatott adatot, megtudhatjuk viszont azt, hogy hogyan is állunk a vonatok részesedését illetően a közlekedés más módjaival szemben belföldön: az Unióban ez nyolc százalék volt, a legtöbbet pedig Ausztria könyvelhette el 13,9 százalékkal, míg Görögországban és Litvániában mindössze a közlekedők egy százaléka ült vonatra.

Magyarország a harminchárom, adatot szolgáltató európai országból a tizedik helyen áll 8,4 százalékkal.

Hazánk szintén jól áll az ezer négyzetkilométerre eső vasúti hálózatok hosszát illetően, itt hetedikek lettünk a harmincegyből nyolcvanhárom kilométerrel. Az első helyen Svájc áll 133 kilométerrel, majd Csehország és Belgium következik 123 éa 118 kilométerrel. Albániában viszont ekkora területre mindössze nyolc kilométernyi sín jut, és Norvégia sem áll túl jól a maga tizenkét kilométerével.

Eközben egyre másra nyílnak az új útvonalak, decembertől például újra utazhatunk a kilenc éve megszüntetett éjszakai vonattal, de a francia Alpokba is közlekedik majd egy téli járat.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

vasút | utazás | eurostat | statisztika | legtöbb

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom