Close
Új vonatjárat indul a francia Alpokba az idei síszezonban

Új vonatjárat indul a francia Alpokba az idei síszezonban

Az Eurostar Snow-val Londonból franciaországi üdülőhelyekre lehet eljutni 99 fontnál (körülbelül 44 ezer forintnál) kezdődő áron.

Persze a síelők és snowboardosok mellett azokat is érdekelheti ez a lehetőség, akik egyszerűen csak gyönyörködnének a hófödte csúcsokban. Az utazás első része Lille-ig tart, ahonnan egy másik vonatra kell átszállni Chambéry-be, Albertville-be, Moutiers-be és Aime-La Plagne-ba Bourg-Saint-Maurice-i végállomással.

Lille

A vonat december 16-tól február 4-ig szombatonként közlekedik Londonból Franciaországba, vasárnap pedig Franciaországból Londonba.

Az utasok két bőröndöt, egy kézipoggyászt, valamint síléceket vagy snowboardot vihetnek magukkal.

A londoni St Pancras állomás

Az Eurostar először 1994-ben, a Csatorna-alagút elkészülte után indított vonatokat London és Párizs között, és ma már Európa-szerte több nagyvárost köt össze egymással Brüsszeltől Amszterdamon át Lyonig.

Ráadásul akár még gyorsabban is meg lehet vele tenni az utat, mint repülővel.

(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images)

vonat | síelés | vasút | Lille | alpok

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram