Hatodszor tört ki a vulkán Izlandon, gyorsan evakuálták a környéket

Hatodszor aktivizálódott fél év alatt Izlandon a Sundhnúkur hasadékzóna: augusztus 22-én este ismét ömlik a láva a Reykjanes-félszigeten, Grindavík halászváros közelében.

Minden eddiginél több magma halmozódott fel a Svartsengi geotermikus erőmű és a tavaly éppen a szeizmikus aktivitás miatt bezárt Kék Lagúna térsége alatt, négy-öt kilométer mélyen – írta a Telex.

Az előző kitörés kezdete óta jóval több mint 20 millió köbméter magma érkezett a magmatározóba.  „A most már több mint fél éve tartó magmafelnyomulás áthevítette a földkéreg kőzeteit, amelyek így nagyobb nyomásnak is ellent tudtak állni, és ezért hosszabb idő kellett, hogy a magma feltörje a felette lévő kőzettestet” – folytatja a lap.

Csütörtök este azonban megtörtént az áttörés, pontosabban az újabb kitörés, aminek mindössze húsz percnyi előjele volt.

Fotó: Almannavarnadeild/Anadolu via Getty Images

 

Grindavíkot és a Kék Lagúna területét azonnal el kellett hagyni, amire a szirénák mellett sms-ek kiküldésével hívták fel a figyelmet. Az utóbbi helyen mintegy 1300 ember tartózkodott, és 40-45 perc alatt mindenki elhagyta a helyszínt – jegyzi meg a Telex. A felszín a korábbi kitörések helyén hasadt fel, majd hamarosan közel hét kilométer hosszú lávafüggönyt alkotott, több helyen száz méternél is magasabbra törve.

A rendőrség várakozik Grindavik közelében, még június 4-én. Fotó: Anton Brink/Anadolu via Getty Images

A látványos kitörés a keflaviki repteret és Reykjavíkot összekötő autóútról is követhető volt.

(Forrás: Telex, fotó: GettyImages)

természet | izland | vulkán

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ez az egzotikus hely lesz a következő téli nyaralások favoritja!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom