Így varázsolhatod a whiskyt frissítő nyári itallá

A Whisky Smash koktél esetében a menta és citromlé mellett a citromhéj is kerül a shakerbe, így aztán valóban olyan ízek szabadulnak fel, amelyek visszavonhatatlanul nyáriassá alakítják a testes alkoholt.

Az első, kezdetleges Whisky Smasht az 1830-as években készítették whiskyvel, cukorral és mentával. Lényegében véve egy Mint Julep volt zúzott jég nélkül. Ezt azonban sokan túlságosan édesnek találják, éppen ezért egy kevés citrom hozzáadásával változtatták meg a koktél jellegét. Így jött létre a Whisky Sour. Ha azonban a citrom héját is hozzáadjuk, még frissítőbbé varázsolhatjuk, hiszen csodálatos illóolajok szabadulnak fel. Ezzel az egyetlen hozzávalóval máris megkapjuk azt a 2008-as Whisky Smash receptet, ami garantáltan bearanyozza a nyárestéket.

A koktél elkészítéséhez érdemes olyan whiskyt választani, ami édeskésebb ízvilágú. A citromhéj hozzáadása azért fontos, mert a benne található illóolajok nyomásra, zúzásra felszabadulnak, így még intenzívebb frissítő hatást érhetünk el. Nem szükséges azonban a shakerbe dobva összetörni a citromhéjat, hiszen a jéggel való rázás során pont annyira zúzódik szét, amennyire szükséges: az aromák felszabadulnak, de a citromhéj nem pépesedik.

Hozzávalók:

  • 60 ml bourbon whisky
  • 20 ml citromlé
  • 20 ml cukorszirup
  • 6-8 mentalevél
  • 1 citrom héja

Minden hozzávalót egy shakerbe teszünk, beleértve a mentát és a citromhéjat is. Hozzáadjuk a jeget, és 6-10 másodpercig erőteljesen összerázzuk. Átszűrjük az italt, pohárba öntjük és további mentalevelekkel díszítjük.

A gin-tonik tipikus nyári ital, azonban ha tovább gondoljuk, egészen különleges ízkombinációkat kaphatunk, amelyek tényleg frissítően hatnak a kánikulában.

recept | whisky | whisky smash | nyár | bourbon

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom