A Wizz Air öt évvel ezelőtt adta át képzési központját Budapesten. A Wizz Air Training Centre-t a legmodernebb technológiákkal szerelték fel, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre akár háromszáz pilótakadétot és évente ezerötszáz légiutas-kísérőt képezzenek. A kiképzőközpont népszerűségét bizonyítja, hogy a három szimulátoron a megnyitás óta eltelt öt év alatt összesen több mint nyolcvanháromezer órát, azaz nagyjából kilenc és fél évnyi repülést teljesítették a növendékek és a pilóták, akik rendszeres kötelező képzéseken vesznek részt.
A Wizz Air képzési központját a megnyitáskor egy rögzített repülőgép szimulátorral, valamint két, Airbus A320 pilótafülkét modellező CAE 7000XR Series mozgó szimulátorral szerelték fel, amelyeket 2022 januárjában egy harmadikkal egészítettek ki. A Wizz Air Training Centre-ben helyet kapott emellett a TFC ultramodern kabin vészhelyzeti eljárás oktatási eszköze, valamint a Flame Aviation új generációs, V9000 Commander típusú tűzoltási kiképző központja is.
Az integrált képzési központban egymás mellett zajlik a pilóták és az utaskísérők képzése.
A létesítményben akár háromszáz pilótakadét is tanulhat egyszerre. A Közép- és Kelet-Európai régió kiemelkedő képzési központjában tantermi oktatás, repülés szimuláció, valamint kabin kiképzés is várja a Wizz Air nemzetközi hálózatából érkező kadétokat. A Wizz Air Training Centre-ben az alapkiképzésen felül rendszeresen ismétlő földi tréningen is részt vesznek a pilóták, valamint típusjogosítást is szerezhetnek. A Pilótaakadémia pedig ahhoz biztosít lehetőséget a szorgalmas fiatalok számára, hogy
megszerezzék a kereskedelmi pilótaengedélyt, és a Wizz Air pilótájaként dolgozzanak.
De nem csak pilóták képzésére fókuszál a Wizz Air: a 2018 óta folyamatosan fejlesztett kiképzőközpont lehetővé teszi a légitársaság számára, hogy – Magyarországon elsőként – légikísérő alapképzési tanúsítványt állítson ki növendékei számára. Ennek köszönhetően, az itt végzettek az Európai Unió valamennyi tagállamában elhelyezkedhetnek a szakmájukban.
2018 óta évente nagyjából ezerötszáz fő végzi el a hat héten keresztül tartó légiutas-kísérő képzést.
A résztvevők között az elmúlt időszakban megnövekedett a férfiak aránya is: jelenleg a tanulók körülbelül harmincöt százalékát teszik ki. A légitársaság Cabin Crew to Captain programjában pedig ambiciózus légikísérők válthatják valóra álmaikat pilótaként.
„A Wizz Air budapesti kiképzőközpontja befektetés a jövőbe, az emberekbe. Örülünk, hogy egy ilyen ultramodern létesítményben taníthatjuk az utánpótlást, és hogy a növendékeket már a Magyar Légügyi Hatóság nevében kibocsátott tanúsítvánnyal is elismerhetjük. A három teljes repülés-szimulátor állandó, magas kihasználtsággal üzemel nálunk, és nagyban hozzájárulnak toborzási terveink megvalósításához.” – mondta Zima Nikoletta, a Wizz Air Képzési központjának vezetője.
További információk a pilóta és légiutas-kísérő pozíciókra való jelentkezésről itt érhető el.
(Fotók: WizzAir)
képzőközpont | pilóta | légiutaskísérő | wizzair
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ez Ázsia Grand Canyonja, amiben csónakázni is lehet
Ezért fontosabb a víz, mint egy fogkefe egy éjszakai repülőúton a szájsebész szerint
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


