Így már tíz görög célpontot ikszelhetünk be Budapestről.
Újabb görög úti célra indít Budapestről járatot a WizzAir:
július 16-ától a csodás Kosz szigetére is közlekednek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Ezzel a bővüléssel a magyar utasok tíz görög úti cél közül választhatnak a WizzAir kínálatából, az új járatra a jegyértékesítés csütörtökön elkezdődött. Kosz mellett a következő görögországi helyeket kereshetjük fel WizzAirrel:
Athén, Haniá (Kréta), Iráklión (Kréta), Korfu, Míkonosz, Rodosz, Szantorini, Thesszaloniki és Zákhintosz.
A WizzAir közleményében kiemelte, a járvány okozta nehéz helyzet ellenére is folyamatosan törekednek nemzetközi hálózatuk, flottájuk bővítésére, valamint a légitársaság fokozott egészségügyi óvintézkedésekkel védi utasait és személyzetét.
A társaság az előző évet több, mint ötszáz millió eurós vesztességgel zárta és ezt az évet még szintén veszteségesnek tekintik, hacsak nem kerül sor a járványvédelmi intézkedések gyorsított, teljes és tartós feloldására.
Míg a WizzAir bővíti az úti célokat, addig Ausztria leszállási tilalmat vezetett be Nagy-Britanniából, Németországba pedig autóval már korlátozások és karantén nélkül beléphetünk.
(Forrás: MTI)
kosz | úti cél | Athén | görög | kos | utazás
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!