„Vagyok én és van egy Wossala Rozina-avatár” – Interjú Wossala Rozinával

Kevés megkerülhetetlen nő van a hazai gasztroéletben, de Wossala Rozina bizonyosan az egyik. Egy ország ismerte meg A Konyhafőnök gasztro-reality-ből, egész Budapest pedig a Bazilikánál hét éve maximális fordulatszámon pörgő Bestia étterem társalapítójaként, de számos más gasztronómiai projekt, étteremkoncepció és óriási márkákkal való kollaboráció kapcsán is hallhattuk a nevét, ha épp nem a több mint százezer Insta-követője egyikeként kísérjük figyelemmel munkásságát. Rozina igazi restaurateur és világpolgár, aki úttörőként szeret az első lenni, ami miatt olykor meg is kell küzdenie maximalizmusának démonaival. Wossala Rozinával, a Wallis Motor márkanagykövetével beszélgettünk a pandémia utáni nehéz időkről, csalódásokról és felállásokról, perui feltöltődésről és londoni inspirálódásról, miközben a sorok között bepillanthattunk Rozina sikerének receptjébe.

Bestia

Hét éve indítottad el a ma is óriási sikerrel menő Bestiát Budapest szívében, ami egy teljesen új dolognak számított a hazai gasztroszíntéren. Mint oly sok más éttermet, bizonyára titeket is elég nehezen érintett a 2020-ban indult pandémia. Szerinted mi kell ahhoz, hogy életben maradjon egy vállalkozás, hogyan reagáltatok erre az új helyzetre a Bestiában?

A Bestia esetében nem csak az enyémek a babérok, hanem fantasztikus üzlettársam, Lefkovics György és az egész csapat érdeme is, a konyha élén Krizmanics Norberttel. Gyuri a háttérországot, a profizmust és a biztonságot hozza a Bestia mögé, az étterem szellemisége és gondolatisága pedig a közös munka eredménye. Egyedül nem is találtam volna meg azokat a megoldásokat, amelyekkel ki tudtunk jönni a pandémiából; tavaly novembertől fél éven keresztül zárva voltunk, de nagyon sok kollégát megtartottunk és biztosítottuk legalább a fizetésük egy részét. Azonban, mikor idén áprilisban újranyitottunk, az első egy hétben nagyon sok kolléga felmondott és azt éreztem, hogy cserbenhagytak minket, egy hét alatt tíz pincért és két üzletvezetőt kellett szereznünk, ez a csapat nélkül nem sikerülhetett volna.

Az étteremben én inkább felelek a folyamatos megújulásért és a kreatív feladatokért; mindig is a szakmai, nem pedig az üzleti kihívásokat kerestem. Én ettől vagyok boldog.

Az étterem indulásakor még gazdaságilag is volt rajtam felelősség; azt hittem, alkalmas vagyok erre a feladatra is, de kisebb-nagyobb pofonok után rá kellett jönnöm, hogy úgy működik csak jól egy ilyen gépezet, ha minden poszton egy profi kolléga áll a gazdasági vezetőtől, a sommelier-n át az üzletvezetőkig. Egy étteremben a csapat fontosabb mint az egyén, ezért egy olyan rendszert dolgoztunk ki, ahol például az üzletvezető főként a vendégelégedettségért felel és a gazdasági problémák nem terhelik, mert az a vendégektől venné el az időt. Velem ugyanez az evolúció ment végbe: ma már szerencsére csak arra tudok koncentrálni, amiben jó vagyok, és azokat a feladatokat, amelyekhez kevesebb az affinitásom, átadhatom másoknak.

Rá kellett jönnöm, hogy olyan típusú ember vagyok, akinek, ha nincs kedve valamihez, rosszul fogja csinálni. Ha nincs inspirációm, akkor nehezen veszem rá magam dolgokra. Ez nem csak a Bestiánál, hanem a magánéletemben is így van. Ezért kulcsfontosságú számomra, hogy azzal tölthessem az időmet, amiben a lelkesedésem a maximumon pörög. Ha olyan feladatot kell végeznem, ahol ez a lelkesedés alábbhagy, akkor segítséget kell kérnem vagy ki kell adnom másnak.

Nagyon fontos felismerni az életben, hogy hol kell segítséget kérnünk azért, hogy azzal foglalkozhassunk, amiben sikeresek tudunk lenni.

Milyen érzés volt megélni azt, hogy felállnak azok az emberek, akikről fél évig próbáltatok gondoskodni?

Már a 2020-as novemberi bezáráskor egy nagyon fontos ember állt fel a Bestiától, aki hat évig volt velünk. Ez hatalmas törés volt számomra és éreztem, hogy itt borult a vár, a későbbi nyitás körüli kilépések is ennek a távozásnak a következményei voltak. Akkor nagyon rosszul éreztem magam emiatt, viszont tapasztalatból képes vagyok meglátni a változásban a lehetőséget.

A változás nagyon fontos eleme az életnek, a változástól való félelem pedig szerintem gátolja a fejlődést.

Hagyni kell a változást, nem szabad megijedni tőle. Még akkor sem, ha az adott szituációban ez nehéz és fájdalmas, mint ahogy nekem is az volt elengedni olyan embereket, akik hozzám nőttek az évek alatt. Fel kellett vennem azt a fajta flow-t, amiben megtanultam, hogy ne ragaszkodjak görcsösen a megszokotthoz. Amióta változtattam ezen a hozzáálláson, sokkal könnyebben megtalálom az új lehetőségeket, szabadabban élek.

Inspiráció

Ilyen nehéz helyzetek után hogyan töltődsz fel, miből merítesz inspirációt?

Számomra az inspirációt egyértelműen az utazás adja és meglepő módon épp az elmúlt két évben utaztam a legtöbbet. Mikor 2020-ban bezárt az étterem, felálltam és azt mondtam: köszönöm szépen, elmentem! Dél-Amerika-függő vagyok, ezért először hosszabb időre Mexikóba mentem. Az életemben kétféle utazás létezik: a feltöltődős és az inspirálódós. A feltöltődős egyértelműen Dél-Amerikához, a kicsit spirituálisabb elvonulásokhoz kapcsolódik. Testi, lelki és szellemi diéták ezek, amelyek során megvonom magamtól azt az információtöbbletet, amiben folyamatosan élünk, hogy meghalljam a belső gondolatokat. Ilyenkor elvonulok a dzsungel mélyére és befele figyelek kicsit.

Fontosnak tartom, hogy megtaláljuk azt a módot, ahogy ehhez az énünkhöz képesek vagyunk csatlakozni; van, aki jógával, van, aki mondjuk futással, de mindenképp muszáj rálelni arra az állapotra, amikor elhalkul a minket körülvevő őrület. Legalább évente egyszer szeretnék ilyen digitális elvonulásra menni, ahol más kultúrába helyezem át magam; Peruban például, ahová szintén gyakran járok, megszűnik a világ zaja és képes vagyok magammal kapcsolódni.

A másik típusú, inspirálódós utazásaim pedig nagyvárosokhoz kötődnek. Hiszem, hogy a világtrendeket követjük a Bestiában; egy olyan trendi-szexi közeg ez, ami nem fine dining, viszont magával ragadó, intim és vagány a környezet, ahová nem csak ünnepi alkalmakkor ül be az ember. Most voltam a napokban Londonban és kötelezően hat-nyolc éttermet és bárt megnéztem. Láttam nagyon klassz és kevésbé jó dolgokat; például elmentem a Tayēr + Elementarybe, ami a World 50 listán a világ ötödik legjobb bárja. Ha ezt nem tudom róla előre, soha rá nem jövök, hogy a világ ötödik legjobb bárjában ülök. Hangos zene, vibráló és műanyag, az én szememnek igénytelen belső tér, úgy éreztem magam, mintha egy TikTok-videóban lennék. Ennek ellenére életem legjobb koktélját ittam itt és elképesztő fingerfoodokat ettem, szóval szakmailag abszolút csúcson van a hely. Viszont ijesztő volt, hogy konkrétan öregnek érzem magam ebben a fogyasztói közegben és az is, hogy most erre van igény. Összességében imádok utazni és Londonból, ebből a bevehetetlen városból is rengeteg fotóval és jegyzettel érkeztem most haza, amiket hamarosan mind rá is zúdítok a csapatra.

Roadtrippekkel hogy állsz?

Hatalmas roadtrippes vagyok és imádok vezetni. A vezetés könnyedén át tud változni egyfajta meditatív állapottá: buborékban visz előre az út és a táj, miközben mondjuk egy podcastet hallgatva nagyon jókat gondolkozom mindenféléről. Városban őrület vezetni, azt nem szeretem, de imádok kifelé menni, elindulni a hegyek felé. Az utóbbi másfél évben elkezdtem e-bike-ozni, eszméletlenül jó dolog és nem csak a Mátrában vagy a Balatonnál, hanem csak felcsapom a BMW áldott vonóhorgára és már meg is indulunk barátokkal Ausztriába bringatúrázni.

Avatar

Nagyon kíváncsi rád a bulvármédia, ami a korábban említett elmélyülés szöges ellentettje. Hogyan egyezteted mindezt össze magadban?

Wossala Rozina egyre inkább avatárként működik az életemben, illetve a médiában. Vagyok én és van egy Rozina-avatár, aki megy és csinálja, de persze nyilván én kontrollálom, hogy mit vállal és mit nem. Sok ideje elkezdtem mindenre nemet mondani, ami nem gasztró, több szórakoztató műsort nem szeretnék már csinálni, az elmúlt pár évben pedig már biztosan nem nyilatkoztam semmit a bulvárnak. Emellett édesanyámtól is példát veszek – Kánya Kata színésznő, műsorvezető, a szerk. –, aki hosszú éveket töltött a médiában, arról, hogy magánélettel haknizni sosem jó ötlet. A médiába a szakmaiságom, gondolataim miatt szeretnék bekerülni és nem a magánéletemért, ezért soha nem engedtem egy bizonyos vonalon túl bepillantást az életembe. Így alakult ki egy olyasfajta imázs rólam, aki nem lett címlaphuszár olyan hírekkel, hogy szakított vagy összejött valakivel, esetleg balesetet szenvedett a macskája – inkább szakmai vonalon jelenek meg a médiában.

Másrészt, a közösségi médián is szeretném az átlagosnál igényesebb követőket megcélozni, nagyon figyelek rá, hogy mit közvetítek. Például csak minimálisan vállalok olyan együttműködéseket, amelyeknek nem gasztronómiához van köze. Hetente kapok megkereséseket, hogy fashion vagy beauty vonalon nagyköveteskedjek, de nem vállalom és nem is fogom, mert hiteltelenné válnék. Az influencerkedés háttere szerintem az, hogy az ember hatással van másokra; szerintem ez úgy tud valóban hatásos és valid lenni, ha példát tudunk mutatni. Úgy érzem, sok fiatal fordítva ül a lovon: előbb akarnak hatást kiváltani, minthogy valami példaértékűt letettek volna az asztalra. Szerintem fontos, hogy legyen kilométer a lábadban, mikor elkezded tanítani, hogyan kell A-ból B-be eljutni. Ahogy édesanyám mondja gyakran: a melót nem lehet megúszni. Lehet, hogy kicsit konzervatív módon ragaszkodom ezekhez az eszmékhez és többet tudnék keresni, ha bevállalnék például egy samponreklámot, de hiteltelennek érezném magam, mert nem ez a szakmám és fogalmam sincs, mitől jó egy sampon.

Elsőnek lenni

Mi kell ahhoz a magas szintű teljesítéshez, amit te képviselsz? Mi a sikerrecepted?

Szerintem néha magasabban teljesítek, mint az elvárt. És ez nem önajnározás, hanem inkább “önsorsrontás”, nehezebb is emiatt az életem. “A tett halála az okoskodás”; nálam ez a túlgondolás gyakran akadályozó faktor a produktivitásban. Például sokan kérdezik, miért nem csináltam még gasztrókönyvet. Pedig elképesztő könyvrajongó vagyok, hatalmas gyűjteményem van otthon gasztrókiadványokból, imádom őket és minden év végén megajándékozom magam az aktuális kedvencekkel. Az én elképzelt könyvemet pedig szeretném a legeslegjobbra megcsinálni. De hát hogyan is lehetne, ha egyszer például a könyvespolcomon is ott van számtalan csodálatosabbnál csodálatosabb mű, amelyek ugyanúgy tele vannak kompromisszumokkal?

És tudom, hogy hiba és kompromisszum nélkül kevés produktum jön létre, de mégsem tudom magam átadni az ilyen fajta működésnek, mert rettegek, hogy nem lesz tökéletes a végtermék. Nem érkezett meg a tökéletes gondolat, a legjobb papír, a megismételhetetlen borító. Ez a maximalizmus hátránya. Sok ember nagyon ügyesen belő egy szintet, amiben eszméletlenül hasít; pontosan tudja, kinek csinálja és miben köt kompromisszumot. A maximalizmus helyett a termelést választják. Én sokszor próbáltam ezt, de nem megy. Amit nem fogyasztanék, olvasnék, fognék, tapintanék, azt nem tudom sem megalkotni, sem pedig reklámozni.

Van most valamilyen nagy kihívás az életedben? És ha igen, hogyan készülsz fel rá?

Ez még egyelőre titok, de persze mindig vannak célok. Az utóbbi időben egy olyan reggeli meditációt csinálok, aminek a lényege az, hogy beleképzeljük magunkat egy vágyott helyzetbe úgy, hogy az már megtörtént. Például meg akarsz csókolni valakit, vagy szeretnél havi egymilliós fizetést, esetleg lefogyni tíz kilót: a meditáció során már megtörténtként képzeled el mindezt, fizikailag megpróbálod átélni, azaz manifesztálni a dolgokat. Ez eszméletlenül sokat segít a céljaim elérésében, ugyanis nagyon támogatja a szellemet a cél felé tartó, egyenes út megtalálásában. A hogyant a sorsra kell bízni, de a célt érezni kell.

Nagykövet

Fennállása során a Wallis Motor mindig is a tökéletességre törekedett, ezért nem meglepő, hogy olyan egyéniségeket választott márkanagykövetének, akiknek a DNS-be van kódolva, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek.

Akad közöttük étteremtulajdonos, motorversenyző, színész, stílusguru, séf, Grand Slam-győztes, és még sorolhatnánk. Sok mindenben különböznek egymástól, de mindannyian újítók, értékhordozók, és saját területükön mindannyian kiemelkedőt nyújtanak.

A tehetségük, a hozzáállásuk, az életükben elért győzelmeik olyan történetek, amelyekből egyszerre lehet tanulni és erőt meríteni. Olyan elismerésre méltó sztorik ezek, amelyek jobb teljesítményre inspirálnak minket, arra, hogy értéket teremtsünk, hogy valamiben a legjobbak akarjunk lenni, és mindezt magabiztosan, stílusosan és sportos lendülettel tegyük.

(Fotó: Hartyányi Norbert)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Wallis Motor.

Konyhafőnök | műor | tv | nagykövet | wallis