Portugália idén mindent visz, összesen huszonkét díjat gyűjtöttek be egyetlen turisztikai átadón

Két egymást követő évben is Portugáliát választották Európa vezető úti céljának, 2017 óta pedig egyetlen egy évben, 2021-ben jelöltek más országot erre a kitüntető címre. Akkor Görögország diadalmaskodott.

A World Travel Awards rangsora szerint Portugália idén összesen huszonkét díjat zsebelhetett be.

Elismerték a légitársaságát, üdülőhelyeit, szállodáit és turisztikai attrakcióit is.

Praia da Cordoama

A Passadiços do Paiva  hatodik egymást követő évben nyerte el Európa vezető kalandturisztikai attrakciója címet, azaz azóta nem kapta más az elismerést, hogy a  World Travel Awards 2018-ban bevezette ezt a kategóriát. Hasonlóképpen, a TAP Air Portugal is díjat kapott. Európa vezető légitársasága lett Afrikában és Dél-Amerikában kilenc egymást követő évben is.

Portugáliának sikerült elcsípnie Európa vezető all-inclusive üdülőhelyének járó díját, amelyet a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Pestana Porto Santo All-Inclusive kapta meg.

A portugál üdülőhelyek 2016 óta Európa vezető all-inclusive üdülőhelyei.

Algarve 2023-ban is Európa kiemelkedő tengerparti úti céljának számít, a Verride Palacio Santa Catarina pedig a butikszállodák kategóriájában diadalmaskodott.

Idén az Európa vezető városi úti céljának járó díjat Porto kapta, 2022-ben pedig Lisszabon vihette haza az elismerést. Ez utóbbit idén Európa vezető városának választották, egyébként a címet éppen Portotól vette át.

A lisszabonit választották az év első számú hajókikötőjének, sorozatban nyolcadik alkalommal.

Ezen kívül Portugália ment egy sor szállodai elismerés is, de díjazták legromantikusabb üdülőhelyét és a felelős turizmusért végzet tevékenységét is.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

portugália | elismerés | world tourism awards | díj | porto

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom